Eyjafjallajökull-konteó
2010. április 14-e úgy került be az évkönyvekbe, mint az emberi repüléstörténet egyik legsötétebb napja. A március huszadiki első próbálkozás után ekkor tört ki ugyanis teljes erővel az izlandi Eyjafjallajökull jégmező alatti vulkán, napokra gyakorlatilag megbénítva a teljes európai polgári légiközlekedést. Nem csak az öreg kontinens szívott: az esemény a többi földrészt légiforgalmára is jelentős hatással volt, hiszen az Európába irányuló amerikai vagy ázsiai járatok döntő hányadát is törölni kellett. A törlések hivatalos magyarázatát (a kitörés következtében a levegőbe jutott vulkáni hamu megrongálhatja a repülőgépek hajtóművét, előidézve ezek lezuhanását) mindenki zokszó nélkül elfogadta, hiszen nap mint nap érzékelhetjük, hogy a „biztonság” hívószóval tálalva mindent megeszünk, amit az asztalunkra raknak.
A Dreyfus-Zola konteók
Az elmúlt években számos posztban rávilágítottunk arra a konteóügyi alapvetésre, mely szerint a világ konteóirodalmának pillérei között két, évezredes hagyományokra visszatekintő, egymás szerves kiegészítőjeként definiálható tartóoszlop található. Az egyik szerint a Föld nemzeteinek biztonsága szempontjából a zsidók globális összeesküvése jelenti a legnagyobb kihívást. A másik teória pont ennek az ellenkezőjét bizonygatja, mégpedig azt, hogy ezt a kis népcsoportot (esetleg vallási közösséget – nem tudom, per pillanat melyik a politikailag korrekt meghatározás) az emberi civilizáció során a többiek mindig is meg akarták semmisíteni, mert a többség (magyarul: a nemzsidók, közismert héber szóval: a gójok) féltékenyek voltak sikereikre, életrevalóságukra, összetartásukra és a Biblia szerinti „kiválasztott nép” státuszukra.
A Dreyfus-ügy a hosszú 19. század talán legismertebb és legmediatizáltabb összeesküvés-elmélete, s mint ilyen, egyike a legjobban dokumentáltaknak is. Mai posztunkban összefoglaljuk a történetet, s (mivel mindenki jól viselkedett az ünnepek alatt, nem vitte túlzásba se az evést, se az ivást) hozzácsapjuk a kevésbé ismert kiegészítését, a Zola-konspirációt is. Dőljetek hátra: 2 in 1 poszt következik!
Estonia-konteók
Történelmi és geopolitikai okokból kifolyólag nem vagyunk az a kifejezett hajós nemzet (a balatoni regattákat és a dunai flottillát most elnéző mosollyal tegyük félre, s nagyvonalúan a „lovas tengerész” jelzős szerkezetről is feledkezzünk meg), de a tengeri katasztrófák bizony bennünket is megérintenek. A klasszikus összeesküvéses történetek között szép számmal bukkanhatunk olyan sztorikra, amelyek középpontjában a végtelennek tűnő vizeken (vagy azok felszíne alatt) haladó vízi alkalmatosságok vannak: az őskonteónak számító Mary Celeste-től a nemkülönben alapnak tekinthető Titanicon keresztül a Kurszk katasztrófájáig se szeri, se száma azoknak az eseményeknek, ahol a különféle hajók elsüllyedésének körülményei jelentik a feladványt. Ma (már csak az évforduló miatt is) egy kereken húsz évvel ezelőtti történetről ejtünk pár szót. Olvassátok hát az Estonia komphajó tragédiáját.
Katrina-konteók
Talán sokan emlékeznek még azokra a képsorokra, amelyek nyolc évvel ezelőtt a rádiós- és tévés hírblokkok elején napokig megelőztek minden más tájékoztatást. A Katrina nevet viselő trópusi ciklonnak 48 órán belül (hivatalosan) mintegy kétezer áldozata volt az Egyesült Államokban, s a mintegy 140 ezer négyzetkilométeren (vagyis úgy másfél magyarországnyi területen) általa okozott anyagi kár meghaladta a 100 milliárd dollárt. Mi sem természetesebb, mint hogy az USA történelmében szinte példa nélküli természeti katasztrófa megmozgatta a konteósok fantáziáját. Mai posztunkban főként a louisianai események vélt és valós hátteréről mesélünk egy kicsit, kiemelve a new orleansi történéseket.
Patton tábornok halála
A legutóbbi témaszavazáson mai főhősünk nagyon szoros versenyben, a leadott szavazatok szűk két százalékával előzte meg a végül második helyezett Jörg Haidert, s ily módon kivívta a saját poszt jogát itt, a Konteóblogon. A tábornok halálának körülményeivel és feltételezett okaival kapcsolatos találgatások több, mint 65 éve adnak agymunkát azoknak, akik nem elégednek meg a vérszegény hivatalos magyarázattal; hozzájuk csatlakozunk most mi is.
Nácik aranya
Állítólag egy yorki hittudós, bizonyos Ealhwine mondta először, valamikor a setét nyolcadik században, hogy vox populi: vox Dei (a nép szava Isten szava), noha már ő sem értett vele egyet, de ez gonoszkodó mellékszál.
Csak azért kezdtem ezzel a klasszikus (amúgy szerintem mélységesen áldemokratikus) mondással, mert a mai témát (a korábbi Bermudás és a Hasfelmetszős poszthoz hasonlóan) ti, az olvasók szavaztátok meg, és ki vagyok én, hogy vitatni, megkérdőjelezni merészeljem döntéseteket?
Lássuk tehát legújabb konteónkat, amely két olyan topikot is magába foglal, amely szinte mindenkit érdekel: a nácikat és az aranyat.
Templomosok
Ha kicsit gunyorosan akarunk fogalmazni (és nem tartunk attól, hogy ŐK az orrunkra koppintanak), bátran mondhatjuk, hogy többé-kevésbé titkos társaságokkal napjainkban tele van a padlás: szabadkőművesek, illuminátusok, bilderbergesek, céeferesek – hogy csak azokat említsem, akikről mi is megemlékeztünk.
Van (azaz hogy volt) azonban egy olyan csapat, amely (elméletileg legalábbis) már hétszáz éve megszűnt, de egykori szervezetük, céljaik és küldetésük a mai napig foglalkoztatja a konteósok fantáziáját. Nem véletlenül: a hajdani templomos lovagrend annak ellenére tartogat még meglepetéseket, hogy történészek, teológusok és kincskutatók ezrei foglalkoztak már velük.
Roswell és az M-12
Beköszöntött az igazi nyár, márpedig mindenki tudja, hogy az összeesküvés-elméleteknek ez az időszak kedvez csak igazán. Igyekszünk felvenni a ritmust, úgyhogy mai konteónk két legyet is üt egycsapásra.
Egyrészt összefoglaljuk a Roswelli Incidens néven közismert esemény legfontosabb tudnivalóit, másrészt pedig mesélünk egy kicsit a földkerekség talán legelitebb, legszűkebb körű és legbefolyásosabb csoportjáról, akik mellett a korábban általunk is megénekelt Bilderberg-csoport szószátyár, tehetetlen és álmodozó nyugdíjasklubnak tűnik.
(És ezzel nem a nyugdíjasokat akarjuk ám bántani!)
Pearl Harbor – dosszié
Ma már épeszű ember nem vitatja, hogy az USA belépése a második világháborúba sorsdöntő jelentőségű volt az eddigi legtöbb áldozatot követelő, nemzetek közötti fegyveres konfliktus későbbi eseményei szempontjából.
Adolf két év alatt maga alá gyűrte Európát, a Leningrádot ostromló Wehrmacht már több, mint egymillió négyzetkilométert elfoglalt a Szovjetunióból. Az antifasiszta koalíció szénája tehát elég szarul állt – és az óceánok másik partján ott volt az „európai háborút” mindaddig tisztes távolból szemlélő, izolacionalista Amerika, a maga érdekeivel és értékeivel.
A „tökéletes katona”-projekt
Az emberiség történelmének valamennyi politikai vezetője (a kőkorszaki szakiktól a sumérokon és a honfoglaló őseinken keresztül az összes, jól ismert huszadik századi tömeggyilkosig) arról ábrándozott, hogy egyszer csak olyan tökéletes katonák (esetleg civil bérgyilkosok) fognak a rendelkezésére állni, akik nem kérdeznek, nem ugatnak vissza, nincs ügyvédjük, nem tagjai a szakszervezetnek és csak a parancsokat teljesítik.
Mielőtt még Jean-Claude van Damme-ra gondolva elkuncognátok magatokat, felhívom a figyelmet, hogy a projekt nem Roland Emmerich agyában fogant meg először.
Idei első posztunk a kábítószerrel és hipnózissal programozott katonák és titkos ügynökök világába kalauzol minden visszatérő (és újdonatúj) olvasót.
Ars poetica
Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!
Legutolsó hozzászólások
- Vitaposzt: választás-konteók (360)
- { Konteó a láthatáron: https://kuruc.info/r/2/280704/ Komment... }
- A főtitkár halála (103)
- { […] körülmények között. Az összes... }
- A Djatlov-incidens (3407)
- { […] poszt újraközlése részünkről kicsit... }
- Szolgálati közlemény - vegyesfelvágott (2281)
- { Itt is van az első... }
- Kommentposzt: Kiss László (137)
- { Idézzük újra: Melyik konkurens ország(ok)... }