Kedves olvasó! Ha a konteónak keresnénk mértékegységet, szerinted mi lenne a legmegfelelőbb? Hányan haltak meg az események során? Mekkora kárt okoztak? Földrajzilag mekkora területet érint? Hányan vettek/vesznek részt benne? Mióta tart?
Nos, ha ez utóbbi három bármelyike mellett voksolnátok, a mai (nőnapi) összeesküvéselméletünk bízvást pályázhat a Legnagyobb Konteó Evör címre, hiszen – az ezt hangoztatók szerint legalábbis – több ezer (talán tízezer) éves múltra tekint vissza, földrészeket érint, ráadásul az emberiség egyik fele esküdött össze a másik fele ellen.
A mai nőnapon lássuk tehát, hogyan is vették el (állítólag) a férfiak a nők történelmi vezető szerepét és hogyan kényszerítették az emberi társadalom egykori irányítóira, motorjára és vezetőire a másodosztályú ember szerepét.
Ahogyan az – nem túl meglepő módon – bekövetkezett, a múltkori Seuso-konteók megmozgatták az olvasók fantáziáját, s nem kevesen voltak azok is, akik nem voltak restek és egy csöppet utánanéztek a történet szereplőinek, kiegészítendő a róluk tudható közösségi információkat; rengeteg (érdekesebbnél érdekesebb) részletet vitattunk meg a félezer komment segítségével.
Hasonló (tényfeltáró) cipőben járt miamai kollegina is, aki – amint azt látni fogjátok – kedvét leli belekukkantani az európai arisztokrácia évszázados személyi összefonódásainak kevésbé nyilvános bugyraiba is.
Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!