Van valami perverz sorsszerűség és morbid egybeesés abban, hogy – miközben három nappal ezelőtt a Hargita megyei Tusnádfürdőn egy pocakos, őszülő blogger az összeesküvés-elméletek, a titkosszolgálatok és a terrorcselekmények közötti (vélt vagy valós) összefüggésekről beszélt érdeklődő hallgatóságának –, onnan 1800 kilométerre bekövetkezik Norvégia (és talán egész Skandinávia) elmúlt 65 évének legtöbb áldozatot követelő kettős terrorcselekménye.
Mai villámposztunkban a Breivik-merényletet járjuk egy kicsit körül.
A konteósok (a Voynich-kézirattal foglalkozó poszt kommentjeinek tanúsága szerint) igencsak kedvelik a régi kéziratok megfejtésével összefüggő feladatokat. Mai kínálatunk egy hasonlót mutat be, noha ebben az esetben nem is az írás tartalma a kérdés (ezt már nagyjából lefordították és a java hozzáférhető a neten), hanem az alkotók szándéka.
Találgassunk tehát együtt a mai, kicsit rendhagyó poszt kommentjei között: miért is készülhetett a híres Kumráni Réztekercs és kik voltak a szerzői?
A terrorizmus, pontosabban az ettől való félelem (főleg az emlékezetes, tragikus és általunk is bemutatott 9/11 óta) belopakodott a hétköznapjainkat betöltő gondolatok közé. Mondom ezt akkor is, ha tudom, hogy Magyarország közelmúltját és jelenét (pár elmekórtani, és szerény véleményem szerint a hivatalosságok részéről jócskán eltúlzott esettől eltekintve) hasonló problémák nem árnyékolták be.
És ne kérdezze senki, hogy akkor mi szükség van több száz fős Terrorelhárítási Központra – ez konteó lenne, s tudjátok, hogy az ilyesmitől távol tartjuk magunkat…
Vannak azonban nálunk balszerencsésebb országok, ahol a robbantások, merényletek és szabotázsakciók eddig sok száz, sok ezer ember életét követelték; ahol az állam hősies erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy ártatlan polgárainak életét és testi épségét, az infrastruktúrát megvédje ezektől az alattomos támadásoktól; ahol a biztonsági és fegyveres szervezetek, továbbá a teljes igazság- és jogszolgáltatási vertikum éjt nappallá téve azon ügyködik, hogy az elkövetőket felderítsék, elfogják, s végül elnyerjék méltó büntetésüket; ez utóbbit lehetőleg hosszú-hosszú, fegyházban eltöltött években, esetleg pár méter kötélben vagy néhány jól irányzott lövésben megtestesítve.
Oké, a kötelező kincstári bullshit bevezetőn túl is vagyunk. Lássuk, mi is történt terrorizmus-ügyben az elmúlt bő tíz évben az Orosz Föderáció területén.
Mai összeesküvéselméletünk (vagy inkább: ~eink) segítségével ismét hazai vizekre evezünk. Az újkori magyar kriminalisztika történetének legvéresebb bűncselekménye kilenc éve ad kifogyhatatlannak tűnő hajtó- és kenőanyagot nemzetünk legjobb konteósainak, akik – amint azt látni fogjuk alant – büszkén veszik fel a versenyt a műveltnek mondott Nyugat legpihentebb elméivel.
Posztunk célja nem a – meglehetősen rosszízű kritikák céltáblájaként elhíresült – nyomozás, nem is a szekérderéknyi rendőri, ügyészi és bírói hiba feltérképezése (noha a posztírónak ezekről is markáns véleménye van), ezért az előzményt (mármint az összeesküvéselméletek előzményét, magát a nyolcas emberölés körülményeit) csak röviden villantjuk fel, a legszükségesebbnek ítélt részletekkel.
Noha sokáig húzódoztam a téma megérintésétől, számos olvasói komment és levél meggyőzött arról, hogy – az angol amerikai eredeti verzió után a nemzetközi közbeszédben is simán kilenc-tizenegy (Nine-Eleven) néven elhíresült, ma éppen a nyolcadik évfordulóját ülő – amerikai terrortámadás-sorozatot nem kerülhetjük meg. Olyan sorsfordító momentuma ez a kortárs világ történelmének, hogy egyes – formabontó – szakemberek egyenesen innen számítják a huszonegyedik századot.
Hölgyeim és uraim! Vegyünk mély lélegzetet és kezdjünk el közösen emlékezni arra a keddi napra, illetve valós (vagy annak vélt) hátterére, magyarázataira. Megint szólok előre, hogy hosszú-hosszú (több, mint 25 ezer karakteres!) poszt következik; készüljetek fel rá…
Soron kívüli, sajnálatosan rövid konteó következik, ami nem volt ugyan betervezve, de a napokban nyilvánosságra (vagyis a netre) kikerült egyik – roppant tetszetős, színkódos – világtérkép beindította a bloggazda fantáziáját.
Mert mindannyian tudjuk ugye, hogy a titkosszolgálatok, a terrorelhárítók és a bűnügyi szervek egyaránt előszeretettel használják a különféle közösségi oldalakat annak érdekében, hogy a júzerek által oda (sokszor ostoba, felelőtlen módon) felpakolt adatok, információk alapján kisakkozzák, hogy ki kivel, merre, mennyi, hol és miért.
Azt, hogy az amerikai vagy az orosz titkosszolgálatok szemrebbenés nélkül képesek bárkit eltenni láb alól, aki terveik útjába áll – minden konteós tudja. Azt viszont, hogy a sokkal gentlemanebb reputációnak örvendő brit szervízesek sem hezitálnak, ha valaki Őfelsége aktuális kormánya elképzeléseinek útjába áll – a 007-es ügynök történetei ellenére – nehezen tudjuk feldolgozni, noha dr. David Kelly története meglehetősen egyértelmű érveket sorakoztat fel a borzongás mellett.
Egy biztos: úgy tűnik, tömegpusztító fegyverekkel foglalkozni nemcsak a biológiai vagy kémiai hatóanyag miatt lehet veszélyes. És az is tuti, hogy ezek a szemetek tényleg megölték Kennyt Kellyt!
Mai posztunk főhőse eddig háromszor végzett a második helyen a témaszavazásokon, s ezzel kiérdemelte a külön a számára alapított Konteó-Ezüstérem Örökös Birtokosa megtisztelő titulus viselésének jogát. Úgy gondoltam, hogy ezek után végre tényleg itt az ideje megismerkedni annak az embernek az életével és halálával, aki ugyan még életében elnyerte a roppant hízelgő „Isten bankára” címet, de minden jel arra utal, hogy olyan nagy hasznát nem vette a kiemelt ügyfélnek. Sőt.
Tisztelt olvasók, ismerkedjetek meg Roberto Calvi szövevényes történetével.
A hatvanas évek Amerikájának légköre, a híres embereket (főleg csúcspolitikusokat) sújtó, akkoriban bekövetkezett erőszakos halálsorozat a legigényesebb ízlésű konteóhívők elvárásait is maradéktalanul kielégíti. Az összeesküvéselméletek kialakulásához és burjánzásához nehezen lehet kedvezőbb terepet találni az említett területnél és időszaknál.
A fenti állítás egyik bizonyítéka (a JFK-t és az RFK-t érintő, általunk is megtárgyalt események mellett) egy fekete bőrű, 39 éves alabamai baptista lelkész (a mai napig nem kellőképpen tisztázott körülmények közepette történt) meggyilkolása 1968 tavaszán.
Az elmúlt év konteógyanús hírei között kiemelkedő helyet foglaltak el a néhai Rózsa-Flores Eduardo (filmbeli alakítása után sokaknak: Chico) pályafutásával, illetőleg halálával kapcsolatos beszámolók. Úgy érezzük, nem mehettünk el szó nélkül a téma mellett, na meg olvasóink is kérték.
Életét csak nagyon-nagyon röviden tárgyaljuk (az érdeklődők dúskálhatnak az erről szóló, nyomtatott és elektronikus sajtóban napvilágot látott cikkek között), igyekszünk viszont összefoglalni azokat az összeesküvéselméleteket, amelyek a halálával, ennek okaival, illetve a (vélt vagy valós) felelősökkel foglalkoznak. El fogjuk kerülni a politikai állásfoglalást (noha véleményünk természetesen van a dologról) és ítéletet sem áll szándékunkban kihirdetni. Számtalan vélemény megfogalmazódott, számos értékelés született mai főszereplőnkről, de mi itt csak annyit mondunk: ¡Adiós, Chico, descanse en paz!
Az átlagember számára a világűr olyan meg- és felfoghatatlan, érzékelhetetlen valami, ami ellen a józan ész joggal berzenkedik. Mert mi az, hogy ott nincs semmi?! Pontosabban: a Semmi van odakint. Az általunk itt megénekelt Apollo-11 holdraszállása nem véletlenül borzolta fel annyira a konteósok idegrendszerét.
A világűr meghódítása hivatalos forgatókönyveinek megkérdőjelezése azonban nem az amerikaiak fegyvertényével kezdődött. Számtalan (na jó: számos) jel arra utal, hogy a jóképű, mosolygós orosz szovjet repülőhadnagy (mit beszélek itt összevissza: őrnagy!) története, mint az első ember a világűrben teória nem olyan kerek, mint az alany koponyája, vagy a Vosztok-1 kabinja.
Lássuk tehát, mi a helyzet Gagarin sztorijával.
Bármennyire is szerettük volna azt hinni, hogy a Konteóblog független a napi aktualitásoktól, az utcán járva, emberekkel beszélgetve rá kellett döbbennünk, hogy nem tudjuk kivonni magunkat a közvélemény nyomása alól.
Megszakítjuk tehát a konteóblog tervezett pihenését, s mai friss posztunkban (haladó hagyományaink szellemében) megkíséreljük felvázolni az elmúlt egy év hazai cigánygyilkosságainak lehetséges hátterét, magyarázatát, indítékait. Előrebocsájtjuk, hogy sem a melegvizet, sem a kanálban a mélyedést nem fogjuk ismét feltalálni, mindössze rendszerezni szeretnénk az emberölés-sorozattal kapcsolatos elméleteket. Persze a Molotov-koktélos és más jellegű erőszakos, megfélemlítő esetek is ebbe a körbe tartoznak, még ha külön nem is emeljük ki ezeket.
Olvasók tucatjai kérték (mit kérték: követelték!), hogy a konteóblog biztosítson soronkívüliséget és számoljon be a Szmolenszknél bekövetkezett légikatasztrófáról, amelyben életét vesztette a lengyel államigazgatás csúcsvezetőinek jelentős része.
A biznisz az biznisz: ti fizettek, a konteóblog szerkesztősége pedig fejet hajt a tömegek akarata előtt: következzék tehát a történelmi lengyel-orosz kapcsolatok legújabb szakítópróbája, a 97 áldozatot követelő rendkívüli esemény feldolgozása.
A Konteóblog (hasonlóan a magára valamit is adó versenytársaihoz) az ismeretterjesztés és az egészséges paranoia kialakításának nemes célkitűzésein túl a közfeladatok ellátásának nehéz terheit is részben magára vállalja.
Mai (kicsit rendhagyó, rövid és soron kívüli) posztunk reakció egy aktuális külgazdasági (külpolitikai?) hírre, amivel az elmúlt két hétben a hírportálok oldalain többször is találkozhattunk. A témával összefüggő reflexióitokra – mint mindig – most is kíváncsiak vagyunk.
Lassan már 35 éve annak, hogy 1977. augusztus 16-án a Tennessee állambeli Memphisben található birtokán holtan lelnek Elvis Aaron Presley-re, minden idők egyik legsikeresebb, legismertebb és legbúgóhangúbb előadóművészére. A rock’n’roll királya (avagy – a Zámbó Jimmy-rajongókon kívüli keveseknek – simán: A Király) 42 évesen igazolt át a Nagy Égi Impresszárióhoz. Életéhez és halálához (már ha elfogadjuk, hogy valóban elhunyt) számos találgatás fűződik. Ezek közül szemelgetünk ma egy kicsit.
Közel két hónappal ezelőtt a blog törzsközönsége meggyőző többséggel amellett döntött, hogy a következő összeesküvéselmélet, amelyről olvasni szeretnének, a Fenyő János élete (pontosabban halála) köré szőtt titokzatos eseménysorozat legyen.
Lássuk tehát a hazai rendszerváltozás hajnalán az egyik gazdasági sikertörténetnek kikiáltott Vico Rt. létrehozójának és tulajdonosának fordulatos életét és továbbra is rejtélyek által övezett halálát. Előre szólok, hogy a poszt nagyon hosszú lesz, tessenek felkészülni rá!
Mi mindannyian egyéniségek, akarom mondani régi motorosok vagyunk a szakmában, ezért magabiztosan jelenthetjük ki, hogy híres emberek erőszakos halála szinte automatikusan vonzza a konteókat.
Természetesen nem vagyunk ostobák: nem akarjuk azt állítani, hogy egy mezei, futottak még kategóriájú ENSZ-vezető renoméja alkalmas lehet arra, hogy akár csak megközelítse – teszem azt – egy valóságshow szereplőjének vagy egy korrupt közszolgának a hírnevét, de a világszervezet (időrendben második) főtitkárának közel ötven évvel ezelőtti halála szerintünk megér egy posztot.
Mielőtt a mindenkit sokkal jobban érdeklő utolsó felvonásról beszélnénk, röviden azért foglaljuk össze, hogy ki is volt és honnan jött ez a svéd diplomata.
Lehet, mai posztunkkal a Frederick Forsyth-rajongóknak nem igazán fogok újat mondani, hiszen mostani témánk egy olyan szervezet, amely sokáig a szabadon szárnyaló, alkotó fantázia termékének tűnt, de amióta 2000 és 2004 között bizonyos második világháborús és hidegháborús akták minősítési ideje lejárt és a CIA finoman elkezdett célozni arra, hogy bizony van (volt?) valami a dologban, az ODESSA kilépett a homályból és kézzelfogható valósággá vált.
A közvetlen szomszédságunkban közel húsz évvel ezelőtt lezajlott (hol forradalomnak, máskor államcsínynek, esetleg népfelkelésnek vagy simán egy monstre titkosszolgálati műveletnek kikiáltott) események kapcsán a konteók széles köre áll a műértő közönség rendelkezésére. Mai posztunkban összefoglaljuk mindazt, amit az 1989-es romániai politikai fordulatról tudunk; pontosabban: amit tudni vélünk.
Az elmúlt hét egyik – legnagyobb port felvert – sajtóhíre volt a WikiLeaks által beharangozott, mintegy negyedmillió (részben bizalmas és titkos) amerikai diplomáciai jelentés nyilvánosságra hozatala, amelyekből több ezret már letölthetővé is tettek a honlapjukon, s több tízezer tartalmát átadták a nemzetközi sajtónak.
Mai posztunk a nemzetközi médiaszervezet (és szivárogtató hírportál) lehetséges hátterét boncolgatja.
Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!