2011-02-02–11:00

A Seuso, a Habsburgok és egy lord – kiegészítő konteó

Ahogyan az – nem túl meglepő módon – bekövetkezett, a múltkori Seuso-konteók megmozgatták az olvasók fantáziáját, s nem kevesen voltak azok is, akik nem voltak restek és egy csöppet utánanéztek a történet szereplőinek, kiegészítendő a róluk tudható  közösségi információkat; rengeteg (érdekesebbnél érdekesebb) részletet vitattunk meg a félezer komment segítségével.

Hasonló (tényfeltáró) cipőben járt miamai kollegina is, aki – amint azt látni fogjátok – kedvét leli belekukkantani az európai arisztokrácia évszázados személyi összefonódásainak kevésbé nyilvános bugyraiba is.

Először is engedjétek meg, hogy bekopizzam miamai egyik komment-részletét (2011.01.08., 20:21:19) a Seuso-alapposzt hozzászólásai közül, amely a mai (tényleg csak komplementer) konteó alapját adja:

[…]

A kedves és kimondhatatlan nevű lordnak – a Seuso kincsen kívül egyéb magyar kapcsolódásairól egy kis adalék, ami a vagyonhoz és a művészetekhez való kötődésének kérdésére is rávilágít:

Spencer Douglas David Compton (Northampton 7. márkijának) első felesége Henriette Luisa Bentinck, Adolph Willem Carel Bentinck és Gabrielle Thyssen-Bornemisza de Kaszony baroness lánya volt (1973-ban elváltak). Házasságkötésükről készült fotó itt alul.
A kedves és méltóságos anyós harmadik gyermeke Heinrich Freiherr Thyssen-Bornemisza de Kászon et Impérfalva és Baroness Margit Bornemisza de Kászonnak. Gabrielle baroness testvérének, Hans Heinrich Thyssen-Bornemisza bárónak (mellesleg a madridi Thyssen Múzeum alapítójának) harmadik felesége, Fiona Frances Elaine Campbell-Walter fotomodell volt; házasságukból született leányuk Francesca Thyssen-Bornemisza de Kászon baroness, férjezett nevén Francesca von Habsburg-Lothringen. Róla manapság, mint a budapesti Műcsarnok igazgatói székének várományosáról (vagy legalábbis megpályázójáról) hallunk. Lord Northampton pedig nagybátyja Francescának.

Az már egészen biztosan csak a véletlen műve, ho
gy Gabrielle baroness (N. lord anyósa) az August Thyssen genealogiában a 3.3 sorszám alatt szerepel…

Mellékesen: a Thyssen-Bornemisza gyűjtemény nyilvánosan ismerhető része kizárólag a középkortól kiindulva készült műalkotásokra specializálódott. Feltételezhető, hogy ha valami nem profilbavágó került a kéz- és látókörébe, tudta, merre, kinek kell felhívnia a figyelmét a leletre.

(amúgy a Thyssen-Bornemisza család a teljes magyar történelem arcképcsarnokát és neveit felvonultatja: Zichy-ek, Batthyanyiak stb.

Ha a fenti nevek dzsungelében egy kicsit el is keveredtél volna (bevallom, én így jártam..), összefoglalom egy mondatban a lényeget, amire rárepültünk:

A budapesti Műcsarnok (Szőcs Géza államtitkár által) állítólagosan kiszemelt vezetője (Francesca von Habsburg) annak a lord Northamptonnak a rokona, aki a számunkra elég fájdalmas Seuso-ügyben a Magyar Köztársaság perbeli ellenfele volt, s aki a mai napig is birtokolja a sokak szerint Magyarországot illető, felbecsülhetetlen értékű, későrómai ezüstleletet.

Pikáns, ugye?

Ápdét: Geldrin kolléga készített nektek egy családfát, hogy könnyebb legyen áttekinteni a keszekusza kapcsolatokat. Köszönet neki!
A kérdés (amit szándékosan nem fogok itt megválaszolni, elvégre az olvasóknak is meg kell dolgozniuk a pénzükért) a követk
ező:

Ez így hogy és miért?! És ki kivel van?!

Persze (még mielőtt ti emlékeztetnétek rájuk) a bloggazda is tisztában van egy-két aprósággal: azzal például, hogy az európai arisztokrácia vérvonalánál kuszább cuccot ama híres Gordiusz csomója sem tudna prezentálni; továbbá azt is tudja, hogy senki sem felelős a rokonaiért.

Mindezek ellenére egy magára valamit is adó konteóblog nem hagyhatja szó nélkül ezt a véletlen (?) személyi kapcsolatot.

Kérlek tehát benneteket, ez egyszer mentesítsetek a munkától (nehéz hétvégém volt…) és vonultassátok fel önállóan a kommentek között azokat a lehetséges összeesküvés-elméleteket, amelyek magyarázatot adhatnak Francesca kiszemelt beosztására, s arra, hogy mi várható, ha valóban ő lesz a Műcsarnok igazgatója… Vajon a lord milyen beosztást kap majd?

További nyomozás, összefüggések feltárása, személyi és tárgyi bizonyítékok feltálalása bónusz pontokat ér!

Jó munkát, konteókra fel!

Frissítés: a Konteóblog a halhatatlanság előszobájába ért, hiszen a Bors című bulvárújság mai száma (2011. január 13.) felkapta a hírünket, sőt, forrásként meg is említi a blogot! Itt olvashatjátok az offline-változatban szereplő cikket, amelynek beszkenneléséért köszönet jár TexMex kollégának, aki elküldte ezt a két képet (kattintásra a szöveges rész nagyobb lesz).



Kategória: EgyébCímkék: , , ,

165 hozzászólás

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

 Visszajelzés165. A Habsburg Ottó Alapítvány elnöke lett Orbán titokzatos svájci barátja – NOHUXIT — 2017-09-08 20:32 

[…] Northampton-Thyssen-Bornemisza rokonságra a Konteóblog hívta fel a figyelmet 2011-ben, amikor Francesca esélyes volt a Műcsarnok igazgatói posztjára. A […]

 163. 000retrovintage — 2016-10-03 08:50 

@rebel:
Egyetertek.

 162. miamai — 2014-07-09 12:17 

@gigabursch:
A legjobb társaság. 🙂
Csak ritkán nem értünk egyet 🙂

 161. gigabursch — 2014-07-09 11:46 

@miamai:
Jól van…, látom elbeszélgetsz magaddal… :-))))

 160. miamai — 2014-07-09 11:05 

@miamai:

Jajj bocsánat, már megint figyelmetlen voltam…. Azt hittem, rebel válaszolt nekem. bocsbocsbocs

De azért quod dixi, dixi.

 159. miamai — 2014-07-09 11:02 

@gigabursch:
Bocsánat, figyelmetlen voltam, nem olvastam át az előzményeket – illetve már elfelejtettem…
Indulat – szó nincs erről. Csak a szokásos, az általánosítást nem kedvelő énem bújt elő.

Amúgy valóban, minden családban vannak értékes és kevésbé értékes elemek, az arisztokratáknak az a pechje, hogy róluk visszamenőlegesen is többet tud az átlagnépség. Éppen ezért nagyobb a felelőssége is ezeknek a családoknak, és egy-egy félresikerült tagjukat is kénytelenek viselni.

Még egy gondolat: Azzal együtt, hogy a Habsburgok egy magyar királynak köszönhetik a kezdeti rablólovag mivoltukból való kiemelkedésüket, azután egy másik magyar királynak (illetve ellenlábasainak) a magyar koronát úgy 450 évre, a későbbi uralkodói döntéseiket már a birodalmi érdekek irányították. Ezt nem lehet a szemükre vetni. Az persze más kérdés, hogy amikor jött egy olyan uralkodó, aki a birodalom rendje mellett a népek viszonylagos önrendelkezését is látókörébe vonta, nos ez a birodalom összeomlásával végződött.

Még mégebb: nem lehet a mai, XXI. századi gondolkodásmóddal megítélni a múltbeli döntéseket, történéseket. Minden generáció a maga korának alakításáért felelős. A múlt elmúlt, de a jelen arra épül, mint ahogy a gyerekeink jövőjét mi alapozzuk meg. (fúúúúú, de közhelyes….) Csak Lenin gondolta úgy, hogy a történelemben ide-oda lehet ugrálgatni, egyes elemeket kihagyni vagy visszalépni. Végül csak kiderült, hogy mégsem neki volt igaza.

 158. gigabursch — 2014-07-08 10:54 

@rebel:
Nana, azért ezzel csínján bánjál, mert könnyen lehet, hogy rossz nyomra lépsz.
Pár család már felsorolásra került kettőnk hsz-a között, de pl egy Batthyány-családról, a Wesselényiekről, a Zrínyikeről és még sorolhatnám az elmúlt egy évezred nagy családjait feltétlen így kell gondolkodj?
Sajnos tényleg voltak rosszéletű emberek közöttük is, de voltak eégszen kihalt területek ujjáélesztői, oktatás-, egészségügy szervezői, megalakítói, stb.

Szóval csinján az ilyen kijelentésekkel, még akkor is, ha nem teljesen alaptalan, amire ilyen indulattal nyilatkoztál.

Viszont én Habsburgból jót nem tudok felsorolni.
…sem jótettet.

 157. miamai — 2014-07-08 09:05 

@rebel:

Azért ne felejtsük el, hogy Széchenyi István, Brunswick Teréz, a Festetichek de még Károlyi Mihály is arisztokraták voltak.
Szerintem nem az a kérdés, hogy ki hová született – erről senki sem tehet, hanem az, hogy mihez kezd azzal, amit az élettől kapott.
https://www.youtube.com/watch?v=_gh0TXu6ZeM

 156. orokkuruc — 2014-07-07 19:19 

@djatlov: legyen ez így legalább kettőnk véleménye

 155. rebel — 2014-07-07 17:57 

@gigabursch:
Nem rangsorolnám a mindenkori és mindenholi arisztokráciát, aljasság tekintetében. Maga az hogy arisztokrata, mint olyan, önmagában egy aljasság, társadalomellenes-, emberellenes-, emberiségellenes bűncselekmény. Célja és hatása a többség kirekesztése a javakból, egy szűk dőzsölő elit kör fenntartása. Erre a leggyengébb jelző hogy aljas vagy hogy igazságtalan. Ez egy tömeggyilkos ősidők óta tartó emberiségellenes összeesküvés, azaz az elitizmus. Jó érzésű, tiszta szívű EMBER ilyenben részt nem vállal, ha beleszületik, vagy aláveti magát a nemesi agymosásnak, és megmarad az önámító hazugságban, hogy neki jár, neki joga van hozzá, vagy kilép a körből és a közjóra ajánlja fel azt a pluszt, amihez már semmiféle valós morális joga nincsen. Tehát arisztokrata = alávaló társadalomellenes bűnöző parazita, bármit is csinál vagy nem csinál, a jelenségben, aminek részese, csupán aprócska csepp a tengerben a néhány stikli és mutyi amit még elkövet pluszban…

 154. gigabursch — 2014-07-07 12:14 

Kevés olyan aljas család van a világon, akit az Apostoli Magyar Szent Korona tekitnetében háromszor is trónfosztott a Magyar Országgyűlés.

Ezek a habsburgok.

Még egy ekkora élősködő, a szó szoros értelmében parazita létformát folytató családot a világ nem látott.

Sebaj.

Negyedik a ráadás…

 153. djatlov — 2014-06-24 08:52 

http://index.hu/belfold/2014/06/23/tovabb_keresik_a_seuso-kincsek_megtalalojanak_gyilkosat/

Remélem, az index az itt található valamennyi konteóra rábukik ezután.
🙂

 152. jukeey — 2014-04-06 06:02 

Tehát akkor ha jól értem Sümegh csak megrendezte a halálát és most Northampton márki néven Monte Cristo grófot játszik. Vajon őt is bosszú vezérli?

 151. igazitrebics — 2013-01-25 07:38 

„Végrehajtók árverezik Zelnik István aranykincseit”

„Végrehajtók a milliárdos műgyűjtőnél! Százmilliós nagyságrendű bevétel reményé­ben hirdette meg árverésre Zelnik István (62) féltett kincseit a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara.”

http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/vegrehajtok-arverezik-zelnik-istvan-aranykincseit-2170627

Jajj, szegény Zelnik bácsi, rossz végén áll a faroknak!!

 150. reneew — 2012-02-09 19:16 

„a mostani hvg-ben vagy egy cikk” – azaz van egy cikk.

 149. reneew — 2012-02-09 19:16 

a mostani hvg-ben vagy egy cikk. arról szól, hogy készül egy új brit jogszabály, amelynek értelmében végülis újra kutathatóvá válna, hogy a Seuso-kincsek honnan származnak.

ezt a hsz-t az eredeti Seuso-poszthoz akartam írni, de azt nem találtam az új helyen :-/

 148. Ottlaki Kababám — 2011-01-21 09:01 

@Vödör:

Asszem erre lehet mondani, hogy kasszaszájúak.

 146. jujdejo — 2011-01-19 17:55 

szerintem azert kerül majd a mücsarnok tronjara hogy segedkezzem a kincs többi reszenek összeszedeseben es eljuttatasaban a Lordnak…amugy ez az egesz kincs pereskedes valami hihetetlen, milyen má´ hogy egyertelmü bizonyitekok vannak arra hogy a kincs honnan szarmazik(az a talaj-cuccos eljaras) de mindenki csak kezet mos…jol el kene lopni a Lordtol az egeszet, aztan bizonyithatna hogy az öve vagy sem…

Köszi megegyszer a blogot, nagyon sokat segit hasznosan megszabadulni a rengeteg szabadidömtöl:-)

 145. bunndda — 2011-01-18 14:23 

@tiboru: Egyből feltűnt nekem is a hiba. Arra nem vette a cikkíró a fáradtságot hogy elolvassa a posztodat! Csak felületesen átfutotta, másképp nem lehet ekkora hibát elkövetni.

Eddig se vettem Bors-ot, de ezután még uccse!

 144. triumphator — 2011-01-18 13:50 

franciska férje, károly, a habsburg-ház feje, az utolsó magyar király, iv. károly unokája. azaz ő (lenne) a trónörökös. a csaj tehát lehetne királyné is. mellesleg károly könyékig benne van a műkincs és ékszer piacokban.

franciska apja, a nagy thyssen unokája, 1905-ben németországból magyarországra jött és elvette az udvari kamarás lányát, aki ennek örömére örökbe fogadta és a bárói címet is rá hagyta.

maga franciska a ’80-as években nagyon pörgős partyarc volt londonban.

szóval, szép egy család. de a seusoért cserébe még ezt is elviselném.

 143. Vödör — 2011-01-18 08:33 

bocs, jobb alsó, természetesen…

 142. Vödör — 2011-01-18 00:39 

Itt többször előkerült a Habsburgok, hmm, „szépsége”. Erről mindig eszembe jut ez igencsak jellemző kép:

hu.wikipedia.org/w/index.php?title=F%C3%A1jl:Bernhard_Strigel_003.jpg&filetimestamp=20070629124807

Az egyetlen kakukktojás, a furcsa-állú debilek között, a bal alsó sarokban a mi későbbi II. Lajos királyunk.

hu.wikipedia.org/w/index.php?title=F%C3%A1jl:Louis2.jpg&filetimestamp=20060215180925

 141. Scala — 2011-01-17 22:12 

@buvarkund: olvastad az iratban említett impresszionista festmény történetét, ugye? 🙂

 140. buvarkund — 2011-01-17 21:52 

Érdekes, hogy ebben az ügyben milyen aktívak amerikai szövetségeseink a Thyssen gyűjteményből való kép visszaszerzés érdekében:

http://www.mult-kor.hu/20110104_a_wikileaks_es_a_spanyol_mukincsek

Gondolkodjunk, mit tudnánk felajánlani, hátha kiügyeskedik nekünk a trezorból a Seuso kincset, ami majd felbukkan a nemzeti múzeum lépcsőjén stílusosan egy 1979-es népszabadság példányba csomagolva:)

 139. Scala — 2011-01-17 21:15 

@Infomaker: Szívemből szóltál Nagyuram! 🙂

Egy kérdés, a tulajdonos Arató Gábor, ez a fiatal arc? Nem az öreg Arató Diszkós fazon?

galeria.index.hu/kult/2010/02/16/az_uj_westbalkan/?current_image_num=11&image_size=l

Netán ez a gyermeke?

 138. Infomaker — 2011-01-17 20:12 

West Balkán konteókat plíz!!!

 137. Zig Zag — 2011-01-17 15:03 

„Ugyanakkor az sem kizárható, ha Franceska von Habsburg vezethetné a Műcsarnokot, meggyőzné rokonát a kincsek visszaadásáról.”

Ebben személy szerint csöppet sem kételkedem.

De hogy kerülhet magas állami pozícióba Magyarországon egy Habsburg? Nem értem.

 136. tiboru — 2011-01-16 12:18 

Azt hallottam ma, hogy Francesca tán visszavonta jelentkezését a Műcsarnok igazgatói posztjára, mert sérelmezte, hogy a magyar kulturális kormányzat hivatalosan nem válaszolt az ajánlkozására, csak informálisan biztatta.

Tudtok valamit erről?

 135. tiboru — 2011-01-16 07:25 

@PurdéXY:

Köszönöm a reklámot!

 134. PurdéXY — 2011-01-15 23:13 

@tiboru:

Utólagos engedelmeddel megpróbáltam reklámozni a konteo blogot a Transindex egyik oldalán :

URBAN LEGEND

Rejtélyes összefüggések irányítják a történelem eseményeit?

think.transindex.ro/?p=6011

A fiúk majdnem ”belepiszkáltak a darázsfészekbe” egy régebbi , hamisnak bizonyuló körlevél kapcsán ,bár ettől az Index ,izé Transindex őrangyalai előbb-utóbb megvédenék őket .Nem is hatódtak meg ezek szerint,de lehet,hogy csak a helyesirásom miatt fanyalognak.

 133. tiboru — 2011-01-15 22:47 

@Konci67:

Hát szó mi szó, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára tele van olyan dossziékkal, ahonnan kiderül, hogy a III/akárhányasok zsarolással szervezték be az informátoraikat.

Ilyen volt (lehetett) a homoszexualitás, főleg, ha a beszervezésre kiszemelt fegyveres testületnél dolgozott.

Ezzel én itt nem konkrét személy(ek)re célzok, hanem az egykori állambiztonsági szervek (olvasmányaimból ismert) általános taktikájára, szokásaira.

 132. panPeter — 2011-01-14 13:33 

Nekem a labancok mindig gyanusak, ugye, nem kell sorolnom (1848-49, finnugorság, MOL-OMV-Szurgutnyeft…)… A végén még kiderül, hogy a legnagyobb kincsek mind a Kárpát-medencéből kerültek elő. Horribile dictu, Mezopotámia és Egyiptom mellé a Kárpát-medencét (ami ugye, nem osztrák) is föl kell venni az ókori nagy kultúrák közé. Szóval… Ha véletlen visszakerülne a Seuso-kincs, azért valamiképp az ő fennhatóságuk biztosított legyen..

 131. Konci67 — 2011-01-14 13:00 

@tiboru: ezzel teljesen együtt tudok érteni, de a misztikus szálnál volt egy olyan félmnondat, ami azóta is piszkál…

ti: a tiszthelyettesnek volt egy „szenvedélye”, amit szégyellt, viszont VALAKI A KÖRNYEZETÉBŐL EZZEL ZSAROLTA…

nálam simán beleférne, hogy akár állambiztonsági, akár katonai vonalról (katonai autó hozta/vitte) így szereztek tudomást, és volt naprakész infó róla… akár ezúton félemlíthették meg is…

 130. Konci67 — 2011-01-14 12:56 

@Artemisziadzsentileszki: az a baj, hogy ilyenkor ez általában a „hirtelen felindulás” része, de emellett még szokott lenni anyagi haszon is nem kevés-én itt hozzávenném az előre megfontolt szándékot is…

Ritkább a tisztán mentális alapú megoldás, ha érted, mire gondolok 🙂

 129. tiboru — 2011-01-14 12:56 

@Konci67:

Hát… csak annyit, hogy a gyilkosság az gyilkosság, függetlenül az áldozat (vagy az elkövető) szexuális orientációjától.

Bloggeri meggyőződésem, hogy Jóskának a Seuso miatt (vagy fogalmazzak inkább úgy: elsősorban a Seuso miatt) kellett meghalnia. Minden más csak azután következett.

 128. Artemisziadzsentileszki — 2011-01-14 12:54 

@Konci67:

Én is vmi ilyesmire gondoltam a 15-tel előbbi hozzászólásomban(mármint hogy nem a Seuso miatt halt meg)csak más aspektusból közelítve.

 127. tiboru — 2011-01-14 12:52 

@Konci67:

Hehe, az igaz sztoriban a „Gera” az egy nő neve – a félreértések elkerülése végett :-)))

 126. Konci67 — 2011-01-14 12:23 

@tiboru: és mi van akkor, ha – félkomolyan – Jóska nem feltétlenül a Seuso miatt halt meg, hanem esetleges korabeli „más” orientáltságával összefüggő kapcsolatai miatt? Szerintem erre hivatkoztál konteo végén kegyeleti és személyiségi jogokra/okokra hivatkozva…

Aktuális párhuzam: Balatonlellei rendőrgyilkosság… a feltételezett elkövető és az áldozat is „más”… noha szerintem ott sem csak ez lehetett az indíték, és szintén soha nem fogjuk megtudni mi az amit tudnak, és mit sejtenek a nyomozók 🙂

 125. Konci67 — 2011-01-14 12:19 

@tiboru: a szaktanácsadásnál emeljük ki a Gera/Sümegh casting vonalat 😉

 124. Konci67 — 2011-01-14 12:18 

@tiboru: 1. pont kilőve-lohasztóan hat a „buszarc” 🙂

2. ok-kérdés, hogy volt-e ilyen… 😉

3. teljesen ok… 🙂

4. én értem, hogy már legális, de legalább ne legyen kötelező 😉

5. ezt javaslom 😉

 123. Konci67 — 2011-01-14 12:15 

@tesz-vesz: a gazdasági hatalom alatt azt értem, hogy pénzzel bármit el tud intézni. Csak ilyenkor szokott jönni az, hogy a döntéshozatalban is részt akar venni-ergo beleszólást akar abba, hogy neki mi lesz jó-nem kihagyva azt, hogy ha tudjuk, hogy milyen rendelet, stb. lesz törvényerőre emelve, még mások előtt tudunk reagálni…

Szerintem…

 122. stoppos76 — 2011-01-14 11:53 

🙂 Óvatosan a kívánságokkal, mindig azt mondom.

 121. tiboru — 2011-01-14 11:18 

@stoppos76:

Kovitól igazán elvárható lenne, hogy (hazafiként) lecsapjon a lehetőségre.

Szaktanácsadást és castingnél besegítést vállalok. Számlaadás megoldható.

 120. stoppos76 — 2011-01-14 10:49 

@tiboru:

„Az érett nők dícsérete: Francesca (53) szívét elrabolja a műkincsvédelmi alosztály ifjú (24) nyomozója, aki – első a szolgálat! – mindent megtesz a Seuso visszaszerzése érdekében.

Mindent!”

Lehet majd belőle pornó verzió is, de az akciófilmekben általában csak a végső leszámolás előtt van egy kis szex, mutogatás nélkül.

A pornóváltozat címe lehetne: Anál jobb, minél kincsebb.

 119. stoppos76 — 2011-01-14 10:44 

@tiboru: Az a gond ugye, hogy az ember nem a gép előtt olvassa az újságot, hanem munkába menet-jövet. Mire meg gép elé kerül elfelejti teljesen. Egyetlen esetre emlékszem, amikor egy honlapot egy újság alapján néztem meg és az is hetekkel később volt, amikor kivettem a táskámból otthon, hogy mi a frász ez.

Viszont, ha újságban olvassák és később viszontlátják valahol a neten, akkor nagyobb valószínűséggel kattintanak rá, mert ismerős cím. Úgyhogy ez szerintem hosszabb távon lesz majd mérhető.

De, ha bárki van itt, aki a borsról jár erre, regisztráljon és jelentkezzen. Kezdek kíváncsi lenni. 🙂

 118. tiboru — 2011-01-14 10:41 

@stoppos76:

Az érett nők dícsérete: Francesca (53) szívét elrabolja a műkincsvédelmi alosztály ifjú (24) nyomozója, aki – első a szolgálat! – mindent megtesz a Seuso visszaszerzése érdekében.

Mindent!

 117. tiboru — 2011-01-14 10:37 

@stoppos76:

Ja, ilyen szempontból jobbak, mint sok más „komolyabb” sajtótermék, ahol csak loptak a Konteóból, de hivatkozás nem volt…

Ami a reklámot illeti, direkt megnéztem a látogatottsági statisztikákat az elmúlt 24 órára, de eddig minden változatlan: abszolút nem érzékelthető, hogy új kattintók jelentek volna meg a blofon.

Úgy látszik, a Bors-olvasók nem azok a kifejezett blogger-típusok 🙂

 116. tesz-vesz — 2011-01-14 10:10 

@Konci67: és hogy jön a gazdasági hatalom ide?

talán rá tudja venni a rokont, h tegyen vmit

 115. stoppos76 — 2011-01-14 09:53 

@ipartelep: Annyiben kellene módosítani a filmet, hogy nem Northamton/Sümegh a főszereplő. Ő maximum a gonosz konspiratőr szerepében kellene, hogy tetszelegjen. Hiszen gazdag is, meg el is tette saját magát láb alól még nyolcvanban. A főszereplőnek egy fiatal ám de tehetségtelen nyomozót kell megtenni, akinek senki sem hisz és így meglehet a stexjelenet is Franceskával. Plusz ez így sokkal hálivúdibb és a kisemberek is azonosulhatnak a jó szereplőkkel. 😉

 114. stoppos76 — 2011-01-14 09:44 

@tiboru: Na, legalább megemlítenek. Ez azért rendes tőlük. Meg a reklám se rossz. 🙂

 113. csati — 2011-01-14 08:26 

Gratulálok, ez szép volt!!!

 112. miamai — 2011-01-14 00:52 

@tiboru: OFF Már az ímént felajánlottam a teljes (!!!) tiszteletdíjat!

Bár a világhírnévhez lehet, hogy mégis inkább a táncosnői pályát kellene választanom? Még megfontolom… ON

 111. Artemisziadzsentileszki — 2011-01-13 22:24 

@tiboru:

6.)Ottho és a cselédlány?

Más:

Tiboru, lehet hogy te teljesen tévúton jársz?

Sümegh Jóska halálához az égvilágon semmi köze nem volt a Seuso-kincseknek. Az egész egy óriási nagy véletlen egybeesés!

Történt még a 70-es években, hogy Tkalec az Ecserin szimatolt, mikor egy mustáros (Gloibus) virsli elfogyasztása után majdnem lefejelte a pultot meglepetésében. Lord Northamptont pillantotta meg egy narancssárga centrumos zacskóval a kezében. Igaz, hogy egy tépőzáras Tisza volt rajt’, dehát…

-Lordom!

-Izé, hát Sümegh Jóska volnék…

Később -már a lord kastélyában whiskyvel öblögetve- együtt tanakodott Tkalec és Northampton.

Tkalec: lenne az a burmai lelet, azok a khmerek álmukban sem gondolhatják, mi értéket képvisel. Eddig hátráltatta az üzlet megkötését az ön aggodalma a személyes biztonságával kapcsolatban. Meg tudom érteni, viszont azt nem értem, miért ragazkodtak az ön személyes látogatására Burmában?

De sebaj! Az égiek a kezünkbe adták a megoldást. A döbbenetes hasonlat ön és Sümegh között elképesztő! Küldjük Sümeghet Burmába!

Hogy a centrumos zacskóban mi volt, aszt már nem tudhassuk meg:)

Northampton fölvette a kapcsolatot Sümegh Józseffel. A Borbély-pincében találkoztak személyesen. A tárgyalás nem egészen a forgatókönyv szerint sült el. Előbb heves szóváltásba keveredtek, majd tettlegességig fajult a dolog. Nem volt az emberölés szándékos, de sajnos megtörtént. A Seuso-kincseket pedig -hogy ne menjenek vissza üres kézzel- magukkal vitték.

Később Losonczi Pál ment ki Burmába Sümegh helyett.

Ha kicsit zavaros voltam, tudjátok be annak az üveg Vranacnak, amit elfogyasztottam.

 110. ipartelep — 2011-01-13 21:56 

@tiboru: Igen, a női (meg a szex) vonalra én is gondoltam. De ne legyünk kicsinyesek: Mindegyik jelenet benne lehet. Talán annyi kiegészítéssel vagy módosítással, hogy a főhős (Sümegh- Lord Northampton) is legyen benne mindegyikben. És esetleg még be lehetne iktatni (tisztán pc (politically correct) szempontból) egy, a pápai alakulat gyengélkedőjén játszódó homoszexuális jelenetet is.

 109. tiboru — 2011-01-13 21:22 

@ipartelep:

Most már csak az a kérdés, hogy a magukra valamit is adó filmek kötelező szexjelenete mikor és kik között legyen?

1.) A lord és Francesca? Vérfertőzés kizárva, hiszen nem vérrokonok…

2.) A katonai elhárító látogatása egy titkos (1979-es) budapesti bordélyházban?

3.) Orgiába torkolló pártfejes-buli az MSZMP KB (esetleg a Néphadsereg) egyik pihenőházában?

4.) Gera elveszi Jóska szüzességét a kőbányában?

5.) Korban és Tkalec egy bécsi swingerklubban ismerkednek meg Peter Wilsonnal és annak kágébés összekötőjével?

 108. ipartelep — 2011-01-13 19:20 

@tiboru: Persze, megoldható, no problémó. Bárkit szívesen belekeverek az ügybe, aki kicsenget egy kis pénzmagot a szereplésért, hírverésért cserébe…

Szín, Lord Northampton kastélya. Esteledik, az ablakok szigorúan befüggönyözve. A Lord dolgozószobájában vagyunk, Habsburg Ottó egy fotelbe üldögél, a Lord sétál, és valamit magyaráz.

A Lord odamegy az ajtóhoz, kulcsra zárja, majd a kandalló mellett elfordít egy titkos kapcsolót. A fal egy részlete megfordul a saját tengelye körül, egy titkos kis szoba tárul fel, tele gyönyörű ezüst ötvösremekekkel. A Lord bemegy, kihoz néhányat, leteszi az asztalra Habsburg Ottó elé.

– Na Ottó bátyám, látod erről van szó. Ismered a történetet, milyen macerás volt megszereznem a kincset.

– Rendben édes öhegem, de most mit akahsz…?

– Van egy kis gond. Hiányzik a készletből a quadripus, tudod az állvány. Meg akarom szerezni.

– Na de az a múzeumun… múzeumukban van, a Nemzetiben… Hogyan szehzed meg bahátom?

– Hát igen, nem lesz olyan könnyű, mint a többi darabot… de talán… esetleg… nem lehetne valami államcsínyt, vagy ilyesmit? Végül is te vagy a törvényes uralkodójuk.

– Áh édes öhegem az sajnos teljesen kizáht. Átálltak azok kurucok is a demokháciára. Meg mit szólnának ehhez Ájrópában?

– Na jó, akkor a B terv: Itt van ez a közös rokonunk, a hogyishívják, ez a Francesca von Habsburg-Lothringen, tudod, őt betesszük oda valahova a kincs közelébe…

Satöbbi…

 107. tiboru — 2011-01-13 16:30 

@ipartelep:

Javasolnám, hogy Franz Joseph Otto Robert Maria Anton Karl Max Heinrich Sixtus Xavier Felix Renatus Ludwig Gaetan Pius Ignatius von Habsburg-Lotharingen (nekük, magyaroknak simán csak Habsburg Ottó bácsi) is kapjon valami szerepet. Tartozunk ennyivel a családnak.

 106. tiboru — 2011-01-13 16:27 

@miamai:

Ez igazán nagyvonalú volt, kedves miamai, de tőled nem szokatlan!

(Ha már itt tartunk, nem szeretnél esetleg be is fizetni valamennyit cserébe azért, hogy a Bors és a Konteóblog segítségével megtetted az első lépést a világhír felé..?)

 105. miamai — 2011-01-13 14:57 

Ja, és az ötletanyaságért haladéktalanul kiutalandó tiszteletdíjat is (amelynek összegére várjuk az ajánlatokat…) felajánljuk a filmbe!!

 104. miamai — 2011-01-13 14:55 

Az összes lélegzetünk elállt….

A megfilmesítést határozottan javasoljuk. Elvégre az is egy művészeti ág… Sőt mi több, modernistára is lehetne venni, és akkor már kortárs is… Finanszírozás koprodukcióban a T-B-v.H Production és az NKA-MMK-mittudomén egyszereplős pályázataiból.

 103. izizi — 2011-01-13 14:42 

@tiboru: ahh, en fiaztatom az „en” 10%-omat a keszulo film poroducerjekent ;))))

 102. ipartelep — 2011-01-13 14:38 

@tiboru: A 10% elég lesz. 3D-ben gondolkodom (Avatar módi), sőt, ha az idő tényezőt is beszámoljuk (ez teljesen evidens), akkor már 4D-s mozi lesz, abból meg majd dől a bevétel mint a pelyva.

Kezdő képek: A 6 éves Sümegh otthon Polgárdiban az udvar porában játszik. Áttűnés: A szintén kisgyerek Lord Northampton otthon éppen egy családi ezüstkanalat görbít el (nem Uri Geller módra, hanem amúgy izomból). Áttűnés, két közelire: Most mgymás mellett látjuk a két fiú képét. Megdöbbentő a hasonlóság. Mintha ikrek lennének. Leszámítva hogy Sümegh kissé maszatos. Satöbbi. Menni fog ez.

Ja a számlaszámom: 11773315-00058935 (Jó lesz az USA dollár is.)

 101. Scala — 2011-01-13 14:31 

@Bizi Clop: Oltári jó az a kép!!!

 100. Scala — 2011-01-13 14:29 

@izizi: JÓ! :-)))

Érdekesek a dátumok, hogy kereken harminc évre rá hal meg…

Szerintem véletlenek márpedig nincsenek.

Az államtitkárság READ ONLY munkatársát ezúton köszöntöm köreinkben.

/Nem, nem vagyok fent a facsén, se a másikon. ;-)/

 99. tiboru — 2011-01-13 14:25 

@ipartelep:

@izizi:

Hollywood megnyalhatná az összes ujját, gratulálok!

Csak ne feledjétek: a szerzői jogokhoz fűződő pénzbeli juttatások 70 százaléka Őket illeti, további 20 százalék a Konteóblogé.

A maradék 10 százalékkal szabadon gazdálkodhattok.

 98. izizi — 2011-01-13 14:03 

@tiboru: kicsi a bors es erotlen…. 😉

 97. izizi — 2011-01-13 14:01 

vagy egy masik konteotipp 😉 :

az ugy volt, hogy Seusonak ikerfiai szulettek. Szepen cseperedtek, eros legenykek voltak. A barbarok betoresekor azonban, mikor a kincset is elrejtettek, a 2 gyermek elszakadt egymastol…. Az egyik itt maradt a Pelso es a Sarviz mellett, csaladot alapitott, es az egyik nala maradt csucsos kancsorol a Sumegh nevet vette fol a csaladja. A masik ifju kalandos uton Britanniaba kerult, s hosies tettei reven csaladja folemelkedett, s a mai napig Northampton lordjakent el az elsoszulott, egy Pelso mellol oda eszak(abb)ra kivitt kedvelt vadaszgorenyerol kapvan a nevet…. melynek ose termeszetesen abrazolva van valahol a kincsen, az Inocent nevu lo mellett (csak takarasban van). Ennyit a hamsterekrol.

A kincs pedig betolti koriratanak „atkos” joslatat: Seuso leszarmazottai kozul elsonek Sumegh nagyapja talal ra a ketlabra, 1870 ben, amikor az oreg Borbely megbizza egy fa kivagasaval…… 100 ev elteltevel pedig a „mi” Joskank lel ra a kincs tobbi reszere. Sajnos a „joslat” nem szamolt a helyi szoci viszonyokkal, igy Joska hiaba talalta meg a kincset ero etkeszletet, enni mar nem tudott belole…. Igy hat atkerul a kincs a masik ag leszarmazottjahoz – aki szintugy nem tudja hasznalatba venni…..

De a vegzet eroi erosek, es hosszu evtizedekkel ezelott arra kesztetik a magyar szarmazasu Margit Bornemissza de Kaszon baronot, hogy menjen felesegul Seuso egyik leszarmazottjahoz…. igy az o unokajukra, Francescara var a feladat, hogy, mint leszarmazott, egy helyen, a Pelsonal egyesitse a csaladi ezustot ……

ugye szeeeep???????

(MINDEN cikket elolvastam amiket belinkeltetek, es a memoriam altalaban jo, egyikben tenyleg igy szerepelt, hogy az oreg Sumegh vagta ki a fat a Borbely pincenel anno…)

 96. ipartelep — 2011-01-13 13:39 

Tehát akkor, amit eddig tudunk biztosan:

Sümegh József (nyilván kényszer -pl. kábítószeres cukorka- hatása alatt) a magyar katonai elhárítás, a KGB és különböző szabadúszó (régiségkereskedőnek álcázott) ügynökök révén felvette a kapcsolatot Lord Northamptonnal. A kapzsi, mohó Lord Magyarországra utazott, ahol is a Sümegh J. a Kolonics nevű cimborájával együtt kicsalta a Borbély pincéhez, ahol a magas Lordot Sümegh saját-, és egy katonatársától ellopott mikádó-övére felakasztották. Nem sokkal később Sümegh megmérgezte Kolonicsot, és az óriási hasonlóságot kihasználva, Lord Northampton személyazonosságát felvéve, a Lord helyére állt. Vagyis Sümegh József = Lord Northamton, ez nem is lehet vitás.

A másik szál: Természetesen az egész kincs Sümeghnél van a kastélyában, (és éjjelente mind kirakja egy titkos szobában, nézegeti, közben dalol és táncol is), de vérszemet kapott, és szeretné megszerezni a Quadripust is. Ennek érdekében, felhasználva máig ható, határokon átívelő kapcsolatait, a megtévesztett, teljesen ártatlan Kászon baroness, férjezett nevén Francesca von Habsburg-Lothringen úrhölgyet protezsálta be a Műcsarnok igazgatói székébe. Ahonnan már csak egy kis lépés a Nemzeti Múzeum…

 95. tiboru — 2011-01-13 13:25 

Átolvastam a Bors cikkét és hát nem meglepő, de sikerült nekik egy ekkorácska írásba is belecsempészniük egy elég nagy tévedést: azt írják, hogy a lord a Sotheby’s-féle árveréskor jutott a kincsek birtokába…

Kedves Bors, kedves M.S.!

Ezzel pont az élét veszed el a konteónak, hiszen a lord akkoriban már régesrégen birtokolta a cuccot, és az árverésen ELADNI szerette volna a Seusót, nem megvenni… Vagy ennyi torzítás még belefér az ars poeticátokba?

 94. tiboru — 2011-01-13 13:18 

@Scala:

Hát a Kommunikációs Államtitkárság majd átír a Kulturális Államtitkárságnak, ott szüttyögnek egy kicsit rajta („Mi a francot lehet erre válaszolni..?”), majd vissza a kommunikációsoknak… Akárhogyan is, 30 napjuk van rá.

Vagy nagyvonalúan legyintenek és egy kis műfelháborodással majd azt mondják: nehogymá’ egy nóném blogtól kiinduló, a bulvármocsok által felkapott hülyeség megválaszolására állami alkalmazottak pazarolják a drága idejüket!

 93. Scala — 2011-01-13 13:12 

@tiboru: Köszi, én sem jutok hozzá ilyenekhez. 😉

Először úgy olvastam, hogy ‘FvH bicskája nem adja az ezüstöt!. 🙂

Vajon lesz válasz az átságtól?

 92. tiboru — 2011-01-13 11:09 

@Bizi Clop:

Hú, köszönjük; ezen a képen a hasonlóság még jobban megmutatkozik…

Henriette meg napra pontosan 30 évvel Jóska halála után hunyt el, tragikus váratlansággal – ahogyan azt a brit sajtó megfogalmazta…

 91. Bizi Clop — 2011-01-13 10:48 

Csináltam egy jobb minőségű Spencer Douglas David Compton – Sümegh József összehasonlítást:

i.imgur.com/5g0pk.jpg

Henriette Bentinck amúgy pont egy hónapja hunyt el:

http://www.dailymail.co.uk/news/article-1338347/Tragic-death-heiress-Henriette-Bentinck-reveals-family-feud.html

 90. tiboru — 2011-01-13 09:48 

@stoppos76:

Ápdétoltam a posztot, a cikk ott olvasható.

 89. stoppos76 — 2011-01-13 09:17 

Valaki beszkennelné? Sajna nem tom megvenni. Csak a kíváncsiság. 🙂

 88. tiboru — 2011-01-13 08:47 

@Infomaker:

Ó, mecsoda megtiszteltetés ez nekünk!

Köszi az infót, ez bekerül a Konteóblog ütős referenciái közé…

🙂

 87. Infomaker — 2011-01-13 08:07 

@Scala:

Az offline újság második vagy harmadik oldalán van, online még nem láttam.

 86. Scala — 2011-01-13 07:43 

@Infomaker: omg, annyira tudtam! 😀

Online is? Megnézem

 85. Infomaker — 2011-01-13 07:15 

@tiboru: benne vagy a mai Bors-ban a Habsburg szál ügyében 🙂

 84. Scala — 2011-01-12 23:01 

@rdos: Én is összekevertem a kommentek miatt! De akkor már tiszta. 🙂

 83. franta — 2011-01-12 17:35 

@tiboru: Én is.

 82. rdos — 2011-01-12 14:45 

@tiboru: Bocsi, tévedtem, rájöttem. Rosszul emlékeztem valamelyik szövegre. Jelenlegi polgármester ükapja volt a megtaláló 1878-ban, és ezt kevertem össze az áldozat családjával.

 81. Scala — 2011-01-12 01:16 

@tiboru: Nicumra sört? Ebben a nejeddel rezonálok! 😀

 80. tiboru — 2011-01-12 00:35 

@rdos:

Hogy őszinte legyek, én most hallom először, hogy a tripust/quadripust Jóska valamelyik őse találta volna meg 1878-ban…

 79. tiboru — 2011-01-12 00:33 

@Scala:

Aszongya:

„Januárban a Nap és a Mars együtt haladása a Turul csillagképben azt üzeni, eljött a szellemi emelkedés ideje… Olyan szellemi magaslatokra lehet most feljutni-felszállni, hogy csak a csillagos ég a határ…”

Tessék, ez már a Francesca eljövetelét hirdető fuvallat. Ha most se lesz szellemi emelkedés, akkor sose’.

 78. tiboru — 2011-01-12 00:28 

@Scala:

Én eddig is éreztem, hogy holisztikusan rezonálok, de azt hittem, az Unicum-Borsodi kombó teszi.

 77. Scala — 2011-01-11 23:37 

@PurdéXY: Szó se róla, én is teljes mértékben. 🙂

OFF:

Van egy érdekes magyarázat az általad említett dologra spiritualitás-ezotéria-zodiákus körökben.

Bátorkodom leírni, Tiboru is mesél a halottlátóról, ‘legfeljebb nem írjuk be a jelentésbe’ 😉

na szóval:

A magyar egy ‘gyógyító nemzet’, mégpedig holisztikusan, természetközelien, amióta letért erről az útjáról (asszem Szt. Istvántól), ami a küldetése, szivola van, mint az a bizonyos borz.

http://www.csillagtitkok.hu/oldal/telihold-a-mag-nepenek

Most van (tavasszal kezdődött, ősszel folytatódott) olyan csillagállás, hogy visszatérünk rá, egy nagy megújulás, letisztulás, felnemesedés, az igaz felfényesedése és erősödése következik be (?) az elkövetkező egy évben. Egymásra találnak azok, akik erre rezonálnak.

+ egyik folyománya, hogy rejtett disznóság nem maradhat titokban…

Lehet érdemes indítani a Seuso weboldalt? 🙂

http://www.csillagtitkok.hu/oldal/uj-fejezet-nyitanya

csillagmag.hu/csillaguzenetek/szellem-hete/

 76. PurdéXY — 2011-01-11 23:11 

@Scala:

“Szél fúvatlan nem indul „ aszongyák a hangok.

 75. Scala — 2011-01-11 22:15 

@PurdéXY: „a magyarok ,mint megnemértett-zseni nemzet és az ellenük szőtt összeesküvések témában”

Ez nem konteo, hanem elmeorvosi diagnózis.

A legszebb, hogy minimum 10 millió szakértője, pardon páciens szenved benne világszerte. :-)))

 74. Artemisziadzsentileszki — 2011-01-11 21:51 

@Becő:

…és a Pseuso-kincsek igazából azt a célt szolgálták volna, hogy az eladásukból befolyt pénzen a 60-as évek végére erősen meggyengült ODESSA-t reorganizálják. Végül is Oldenburgot az O.D.E.S.S.A. vitte ki Argentínába, Thyssenék emiatt hálásak voltak a fent említett szervnek (nehogy Oldenburg kompromittálja őket)… Northampton pedig Thyssen-leszármazott volt.

Alea iacta est, barátaim.

 73. PurdéXY — 2011-01-11 21:25 

A hasonlóság meg azért lehet ennyire kisérteties a két fél között,mert a lord valójában Sümeg József megtestesült démona.

 72. PurdéXY — 2011-01-11 21:09 

„Egyébként a bécsi Burg-ban is milliárdos értékű magyar arany és ékszer van (csak kiragadva: honfoglaláskori vezéri kard, Nagy Lajos király keresztje, Bocskai István fejedelem koronája), ez is megérne egy konteót.”

Igaza van Titusnak jó lenne, ha születne konteo a magyarok ,mint megnemértett-zseni nemzet és az ellenük szőtt összeesküvések témában.

Szerintem Ők a” marslakók” nyelvét is használják mint kódrendszert.

 71. Artemisziadzsentileszki — 2011-01-11 21:07 

@borszódával:

Egyetértünk. Felmenőim között volt olyan, aki a Habsburgok ellenfele volt, ezért Kufstein várába záratták. Ennek a Francseszkának max. annyit engednék meg vezeklésképp, hogy ………Igy nem tudná közben összeszorítani a száját. A múzeum vezetését pedig másra bíznám.

 70. tucano — 2011-01-11 20:12 

off

@N.Zoli: Gyönyörű darab, de nem a diktátoré volt, direkt háborúellenes céllal készült! Samora Machel egyébként megérdemelte volna, hogy AK-ra ültessék és meghúzzák a ravaszt, ugyanis Papa Doc-hoz hasonlóan, kifejezetten emberhús kedvelő volt, és haiti cimborájához hasonlóan nem is az éhezés, hanem mezei gonosz varázslatok sikerének érdekében. A 60-as években elkövetett dolgairól, talán jobb is ha nem tudunk részletesen, bár azért biztosan segítettük állami szinten, meg szakértőkkel.

on

Egyébként kihagytatok egy konteoszálat, szerintem a bárónő egyértelműen Libanonnak dolgozik, akik ugye szintén szeretnék megkaparintani a családi ezüstöt.

 69. N.Zoli — 2011-01-11 19:26 

Az angolok szamara a mukincsrablas sokaig teljesen termeszetes dolognak szamitott. A British Museumban meg lehet csodalni, hogy mit raboltak ossze 400 even keresztul. Erdekes modon a legujabb kiallitasuk cime: Afghanistan.

Evvel parhuzamosan fut meg egy kiallitas: A Vilagtortenelem 50 targyban. Na ez mar off, de itt lattam egy nagyon kiraly targyat, a mozambiki diktator ak 47-esekbol hegesztett tronszeket.

http://www.bbc.co.uk/ahistoryoftheworld/objects/97OnxVXaQkehlbliKKDB6A

Talan egy napon eleri a kikialtasi ara a Seuso kincseket, de lehet csak ketezer ev mulva. A mukincsek legjava meg mindig magangyujtemenyek reszei, melyeket neha kiallitanak. A Magnificent Maps kiallitas a British Library-ben szinte kizarolag magangyujtemenyekbol allt ossze igazi ritkasagokkal, gazdag anyag. Az igazsag az, hogy aki ezeket bamulja, annak meg sem frdul a fejeben, hogy honnan szarmaznak az egyes darabok, pedig lehet a legtobbnek egy Seusohoz hasonlo, tisztazatlan es bonyolult sztorija van.

 68. tiboru — 2011-01-11 19:18 

@_tr_:

Na, az tényleg kemény lenne…

De így sem látok esélyt arra, hogy 30 év után akár egy exhumálás is hozna valami értékelhető eredményt.

 67. _tr_ — 2011-01-11 18:48 

@tiboru:

A hasonlóságuk már csak akkor lenne még gyanúsabb, ha Jóskát hamvasztották volna, nem?

 66. yippyupp — 2011-01-11 17:28 

@tiboru: te lenni nagyon optimist, aber hadd mondjam el, nem visszahozni, még kivinni szeretnének a lagerhausból.

 65. tiboru — 2011-01-11 16:54 

@Geldrin:

Köszi, megjött, ápdét a posztban!

 64. soroslo — 2011-01-11 14:14 

beépül a Műcsarnokba, mindenféle ravasz trükkökkel beférkőzik a Nemzeti Múzeum befolyásos vezetői köreibe majd furmányosan megszerzi a gyűjtemény még hiányzó részét, a tálhoz tartozó lábat.

A folytatás itt:

@stoppos76:

 63. bioLarzen — 2011-01-11 13:58 

Amúgy, a lord ízlését a menyasszony alapján megítélve, sima ügy: a titkosszolgálat képezze ki, majd juttassa a lord közelébe Kiszel Tündét és szereztesse meg vele a cuccot. Dupla nyereség – egyrészt megkapjuk a kincset, másrészt Tünci addig sincs az országban…

Gyerünk, lehet gratulálni.

bio

 62. bioLarzen — 2011-01-11 13:49 

@Konci67: „szerintem az azidőtájt készült fotókon rengetegen hasonlítanak egymásra 😉

egyébként lánék párhuzamot Beatles-konteo analógiájára… :)”

Pontosan, ugyanis a képen a gróf helyett nyilvánvalóan Goerge Harrison látható… 🙂

bio

 61. Geldrin — 2011-01-11 13:24 

Üdv Tiboru.

Összedobtam egy ábrát a családi viszonyokról, a segítségével remélem könnyebb lesz átlátni a dolgokat.

Elküldtem a géméledre.

 60. bet-li, kínai játékos — 2011-01-11 11:24 

Kíváncsi lennék, hogy valaki egyszer is eljátszott-e egy arcfelismerő szoftverrel, vagy kipróbálta-e a „hogyan nézünk ki 20 év múlva?” alkalmazást a lord és Jóska fényképével…..

 59. HúszTíz — 2011-01-11 08:28 

Azt én is sejtettem, hogy ez meg fogja mozgatni az olvasónép fantáziáját; ha jól sejtem, akkor eddig ehhez (az előző) bejegyzéshez érkezett a legtöbb hozzászólás ? Majdnem ezer 🙂

 58. Titus Pullo Urbino — 2011-01-11 08:26 

Hú, ez egyre kuszább. Az első megérzésem szerint a nemzetközi műkincs maffia volt az ügy gondnoka, e verzió mellett most is kitartok azzal a kiegészítéssel, hogy a hazánknak úgyis olyan sok jót tett Habsburgok is részesei lehetnek vastagon az ügynek. Mottó: Bella garant alii, tu felix Austria nube!(Te csak házasodj, boldog Ausztria!) Egyébként a bécsi Burg-ban is milliárdos értékű magyar arany és ékszer van (csak kiragadva: honfoglaláskori vezéri kard, Nagy Lajos király keresztje, Bocskai István fejedelem koronája), ez is megérne egy konteót.

 57. visszakettopadlogaz — 2011-01-11 05:56 

ezek a habsburgok…. egy Nagy Jozsef, vagy Kis Istvan nincs kozottuk, csak ilyen hosszunevu – bonyolult nevek….

 56. korxi — 2011-01-10 22:39 

Tehát ennyi?

Persze hogy a rokonság nem érdemelne említést, ha nem lenne Seuso-lelet, mint ahogy a Seuso-leletről szóló blogbejegyzés sem készült volna el, ha nem lenne Seuso-lelet.

Félreértettél Tiboru, egyáltalán nem a blogot akarom fikázni, ugyanis a rajongója vagyok. Pl azért nem szavaztam a kettővel ezelőttinél, mert én is képtelen vagyok kiemelni az 1-2-3 legjobbat, mert mind lebilincselően jó. A Seuso azonban olyan, amit valahogy mégis kiemelek magamban (a Voynich volt még ilyen, meg talán a Romániai forradalom és a HAARP).

De ez a mostani szerintem tévút, nem tesz hozzá semmit a történethez.

Mint mondtam, nem ismerem az európai arisztokrácia rokonsági szálait, nyilván abban a viszonyrendszerben is vannak közelebbi és lazább kapcsolatok is. Nem tudom, hogy ez a lord-Francesca e viszonylatban az átlagnál közelebbinek számít-e, vagy sem. Ha igen, akkor ez nem derül ki a posztból,de természetesen érdemes rajta elgondolkodni

Ha nem, akkor elmondható, hogy bármelyik európai vagy arisztokrata kapcsolatba kerül a magyarországi műkincsekkel,vagy muzeológiával, akkor valahogy sáros a Seuso-leletet illetően is, hiszen minden európai arisztokrata rokona, ha máshogy nem, szegről-végről lord Northaptonnak.

Erre gondoltam, nem többre.

 55. miamai — 2011-01-10 22:36 

@tesz-vesz: Meg a szomszéd lova is!!!!

 54. miamai — 2011-01-10 22:35 

@stoppos76: „Szal akkor a konteó………….Asszem így fog történni.”

Jó dolog is ez a konteo!!!!!

 53. tiboru — 2011-01-10 21:24 

@korxi:

Önmagában a rokonság nem érdemelne említést, ha nem létezne a Seuso-lelet. És ha az nem a lord birtokában lenne. És ha Francesca nem lenne a várományosa a Műcsarnok igazgatói székének.

Ennyi.

 52. korxi — 2011-01-10 19:47 

Én ma este elfogyasztottam egy üveg száraz fehéret, és annak (hatásának) tulajdonítottam, hogy nem tudom követni a postban részletezett neveket, és az azok által vázolt szövevényt. Aztán jött a feloldozás a sárgával kiemelt részben, meg a kommentekben.

De épp ezért, van ennek jelentősége? Tehát, ha az európai arisztokráciában valójában (különböző fokozatokban és ízidlenekben) mindenki rokona mindenkinek, akkor nagy felfedezésnek számít az, hogy rámutatunk, X (esetünkben Francesca von Habsburg)valójában rokona Y-nak(lord Northamptonnak)?

 51. laverdasfc — 2011-01-10 18:28 

A hölgy kinézetéhez:

Lehet valami ebben a körbeházasodós dologban. Mert azon lehet vitatkozni, hogy Frau Habsburg-Thyssen hogy néz ki, de hogy a lord még férfiszemmel sem egy adonisz, az nyilvánvaló.

Arról már nem is szólva, hogy a Habsburgok milyen nyalka legények… (lásd Rudolf arcképe, akiben nem sok volt az anyja szépségéből).

A Habsburg-összeesküvés elméletét kicsit gyengíti, hogy Frau H-T-t enyhén szólva nem kedvelik a Habsburg családon belül, mert rangon aluli (bár dúsgazdag) házasság volt.

 50. laverdasfc — 2011-01-10 18:20 

Nos, nekem nincs semmi aggályom a hölggyel, mint munkaerővel szemben, de azért két dolog szúrja a szemem a nevével kapcsolatban:

1. Habsburg: Magyarországon ez nem annyira közismert, de a Habsburgokat nagyon sok országban (köztük Ausztriában) „nem igazán kedvelik”. Egy ideig Ottó és fivére nem léphettek osztrák földre, mert nem mondták ki, hogy lemondanak a trónról és minden egyéb követelésükről (Ottó megtette).

2. Thyssen: iszonyat méretű konszern, ami annak ellenére jól meggazdagodott a II. vh-ból, hogy Németo. vesztett.

Amúgy az megvan, hogy a csaj Ottó menye volt?

 49. Rókakígyó — 2011-01-10 16:07 

Ma is tanultam valamit. Azt, hogy hogyan kell írni a habsburg szót. Pedig töriből 5-ös voltam, biztos ezért.

 48. Konci67 — 2011-01-10 15:11 

Maradjunk a konteóknál 🙂 én azt gondolom, hogy senki a kisujját sem mozdítja semmiért, amíg anyagi v. más érdeke nem fűződik hozzá… minél jobb anyagi helyzetben van, annál nagyobb az a limit, amiért hajlandó megmozdulni-tvisztelet a kivételeknek 🙂

 47. stoppos76 — 2011-01-10 15:08 

@Konci67: Akinek megy egyik sincs, az meg puffoghat magában.

 46. Konci67 — 2011-01-10 15:07 

@tesz-vesz: miből gondolod, hogy egy jogerős nemzetközi (?) bírósági ítélet után önszántából haza akarná hozni?

Én azt gondolom, hogy ahogy anno pol. gazd. (elvileg Tiboru is tudja mi ez 😉 ) tanultuk, aki gadasági hatalommal bír, az politikait akar szerezni és viszont vagy vmi ilyesmi, de a lényeg ez.

 45. tesz-vesz — 2011-01-10 15:01 

@Konci67: akkor dögöljön meg!

 44. tesz-vesz — 2011-01-10 14:53 

A budapesti Műcsarnok (Szőcs Géza államtitkár által) állítólagosan kiszemelt vezetője (Francesca von Habsburg) annak a lord Northamptonnak a rokona, aki a számunkra elég fájdalmas Seuso-ügyben a Magyar Köztársaság perbeli ellenfele volt, s aki a mai napig is birtokolja a sokak szerint Magyarországot illető, felbecsülhetetlen értékű, későrómai ezüstleletet.

Pikáns, ugye?

nem pikáns hanem okos.

így a seuso-kincsek esetleg könnyebben kerülhetnek haza.

 43. stoppos76 — 2011-01-10 14:52 

Szal akkor a konteó. A Lord és kedves baráti társasága korteskedik az államnál, hogy Franceska legyen a Műcsarnoki tótumfaktum. Franceska betzölti az állást, majd ő kezd el korteskedni az államnál, hogy ha már jogi úton nem tudtuk megszerezni a kincset, vegyük meg. A Magyar Állam megbízott tisztségviselője józan praszti eszére hallgatva/az érvek hatására/sok lóvéért/egy darab lekváros fánkért belemegy az üzletbe. (A nem kívánt rész törlendő)

A Lord jól jár, hisz kap egy halom lóvét az értékesíthetetlen szarjaiért, a magyar állam elkönyveli hatalmas sikernek, hogy négyszeres áron hozzájutottunk a cucchoz. Az szakújságírók fanyalognak, de őket meglátogatja a Moszad/GRU/gumitalpas Béla/Tiboru és baráti köre.

Asszem így fog történni.

 42. Scala — 2011-01-10 14:38 

@borszódával: Rendben, oké. Értettelek am. csak én ezt nem érzem akkora ‘veszélynek’, de lehet naív vagyok…

Mindenesetre nekünk nem Habsburgok, hanem Angela Merkel kell(ene)! 😀

 41. borszódával — 2011-01-10 13:33 

@Scala: Félreértettél.

Nem Frenciskát kell a magyar politikától távol tartani, hanem minden Habsburgot, a jövőben.

jelenleg a család az imidzsét építi. Azokban az utódállamokban ahol nem eleve negatív az örökségük. Ez Ausztrián kívül (ahonnan sokig ki is voltak tiltva) Magyarország és Horvátország. Kevesen tudják de Ottó idősebbik fia Károly, családjával Horvátországban él, beszéli a nyelvet, és ha megkérdezik valamiről úgy kezdi hogy: Mi horvátok…

Nálunk a kisebbik fiú, György domborít.

Ők a dinasztia, Franciska ebben a sztoriban nem játszik.

Ő arra lehet jó, hogy növelje a család iránti szimpátiát, ha pl. sikeres múzeumigazgató.

A politikára történő kitételt mellékesnek szántam, nem akarom szétoffolni a postot, úgyhogy részemről a konkrét kérdésről ennyi.

 40. tiboru — 2011-01-10 12:43 

@miamai:

Majd risztelünk!

 39. miamai — 2011-01-10 12:37 

@tiboru: Kössssszzzz az ajánlást….. :-S

 38. miamai — 2011-01-10 12:35 

@tiboru: „Francesca Izlandon is kavart?”

Mondjuk, szerintem bárhol, ahol lehet keresnivalója. A válság az Madridban is, Bécsben is válság. Egy kis gazdasági hírelterelésért pedig szerintem Izlandon is csurran-cseppen valami. Nem az összes gejzír kell, csak egy hosszútávon működőképes melegvízcsap…

A vulkánokról pedig – valamikor régen még – azt tanultam, hogy Mo.-n nem várható kitörés. Termálvizünk nekünk is van, még ha nem is annyira forró. Vízvezetékszerelő, aki képes (és akarja is) elindítani a melegvízcsapot – pedig mindig akad.

 37. tiboru — 2011-01-10 12:28 

@Scala:

Igen, ez várható…

Innen is kérjük a magyar média fizetett munkatársait, hogy legyen bennük annyi becsület, s ha ezt a témát feldolgozzák, említsék meg benne a Konteóblogot (és miamai kolleginát), mit elsődleges forrást!

Köszönjük.

 36. Scala — 2011-01-10 12:23 

@tiboru: tökéletesen egyetértek!

Minden egyéb csak eufemizmus és porhintés.

Azt vágjátok egyébként, hogy a Hírszerző és hasonlók legújabb szokása szerint a blogok és kommentek tartalmából rittyent cikkeket… Na most ha fentiek alapján készül egy, és megindul egy lavina FvH ellen-körül-kapcsán, eléggé benne vagyunk a közepében feleim… 😀

 35. sztupi — 2011-01-10 12:21 

@tiboru: Ezt regen ugy mondtuk, h olyan a pofaja mint a lo arca. Bocs , a lovaktol is .

 34. tiboru — 2011-01-10 12:20 

@miamai:

Francesca Izlandon is kavart?

Akkor nincs több kérdésem az Eyjafjöll vulkán kitörésével kapcsolatban.

Szőcs Géza vajon számolt ilyesmivel..?

 33. sztupi — 2011-01-10 12:19 

@tiboru: stimmel. A fenykep alapjan Ő az. S ezt Ők is tudják 🙂

 32. tiboru — 2011-01-10 12:16 

@moikboy:

Erre mondanák azt, hogy az arcában van valami vonzó és karakteres.

Ami vonzó, az nem karakteres; ami pedig karakteres, az nem vonzó.

Bocs.

 31. miamai — 2011-01-10 12:13 

Egy MTI hírből: content.mti.hu/cikk/2010/12/31/index-_egy_habsburg_kerulhet_a_mucsarnok_elere-522694

„Szőcs Géza államtitkár hozta be ötödikként a versenybe Francesca von Habsburgot, a nemzetközi kortárs művészeti élet neves szereplőjét. A kortárs képzőművészeti beágyazottságáról, műgyűjteményéről, művészeti alapítványáról ismert Francesca von Habsburg állítólag akár világhírű gyűjteménye Magyarországra telepítésére is kész lenne.”

Egy művészeti lap híre (fél évvel korábbról): http://www.theartnewspaper.com/articles/Iceland-waits-for-Francesca-von-Habsburg-s-art-money/21043

„Iceland waits for Francesca von Habsburg’s art money”

Tiboru kérdése (kicsit átfogalmazva): MOST MI VAAAAN? Ki, kinek, mikor, hol, (és a többi kérdőszavak)?????

 30. Konci67 — 2011-01-10 12:11 

@moikboy: énszerintem ha az a kérdés, hogy mekkora a hozomány, illetve a családi kapcsolati tőke, majdnem mindegy, hogy busz, hév, vagy villamospótló 😉

sok mindent meg lehet oldani kellő diszkrécióval és pénzzel…

Sokszor tényleg az az érzésem, hogy új dolgok nem keletkeznek, csak a régiek „álarca”, módszerei hasonulnak…

 29. moikboy — 2011-01-10 12:09 

@tiboru: olyan az arca mint aki kiskorában nekiszaladt egy ikarus lökhárítójának 😀 (ezáltal ő maga is hasonlatossá vált a buszhoz :D)

 28. tiboru — 2011-01-10 12:07 

@Scala:

Hehe, nekem is ez a tapasztalatom…

(én annyira nem szeretem, de a nejem igen)

 27. Scala — 2011-01-10 12:06 

@moikboy: a penge szájú nőktől amúgy is óvakodni kell! 🙂

 26. tiboru — 2011-01-10 12:06 

@moikboy:

„Buszarcú”

:-))))

 25. Scala — 2011-01-10 12:05 

@Becő: 10 magyarból tapasztalatom szerint jó ha fél tudja, mi az a Kir Royal… bocs az offért, csak szeretem. 😀

 24. moikboy — 2011-01-10 12:04 

Nem nehéz rájönni, hogy az arisztokraták körbevérfertőzik a belterjes kis közösségüket: elég ránézni erre a buszarcú Francescara :D:DD

 23. tiboru — 2011-01-10 12:04 

Én mellesleg hiszek a reinkarnációban:

osztgyunamigyun.blog.hu/2008/03/25/politikusi_reinkarnacio

 22. tiboru — 2011-01-10 12:01 

@Scala:

Tessék, aki még nem látta Jóska és a lord egymás mellé tett fotóit:

kepfeltoltes.hu/110108/12044099523_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Köszönet érte Lord Northampton nickű olvasónknak, aki (remélhetőleg) nem azonos az angol főrenddel…

 21. Konci67 — 2011-01-10 12:00 

@tiboru: ha továbbvisszük ezt a szálat, érdekes kérdést vet fel, hogy – mint a Seuso alapkonteóban írtad – miért nem áll érdekében Angliának „cseszegetni” a lotdot… 😉

 20. tiboru — 2011-01-10 11:52 

@Konci67:

Arra gondolsz, hogy valójában a lordot nyírták ki a Borbély-pincében, s ezt követően Jóska (mint a magyar katonai titkosszolgálat mélyfedésű hírszerzője) elfoglalta a helyét, s a mai napig él, mint Marci Hevesen..?

Nem rossz, kolléga, nem rossz…

 19. rdos — 2011-01-10 11:51 

Néha dolgozni is kell :-), de ne hagyjuk cserbe Tiborut!

@tiboru: Igen, én is a hasonlóságon agyaltam. Koldus és királyfi 2.0? Ikrek? Testvérek? Egy személy?

További furcsaságok is vannak. Ha valahol akkor itt a Seuso kincseknél a magyar állam és a magyar polgárok érdekazonossága fennállt és fennáll. Akkor miért titkosak az ügy részletei? Amennyire én kriminális dolgokhoz értek, ha a rendérek megakadnak, kérik a lakosság segítségét, legalább az ügy egyes részleteiben! Itt miért nem? Van magyar állami érdeknél erősebb érdek is? Ha van, szinte mindegyik felsorolt nem magyar titkosszolgálat erősebb magyarnál, sztem ez nem kétséges.

További furcsaság. Mai „hivatalos verzió” szerint a kincsek a valahol környéken lévő 110×120 m-es alapterületű Seuso villa fűtő alagútjában voltak a szarmata invázió elől elrejtve. Ehhez képest a 2 lábúvá „kopott” 3-4 lábú edény tartó állvány 1800-as évek végén,VALAMINT az 1976-78-ban Jóska által kiásott kincsek IS a valahol szintén a környéken található Borbély pincében került elő a földből, vagy barlangból, mindegy is! És mindkét megtaláló egy családhoz tartozott! Azért ez nagy véletlen. Nem?

És akkor mi van, ha már az 1800-as évek végén meglett a lelet, a Jóskáék családja generációk óta tudta, és apránként csepegtette a kincseket a fekete piacon, vagy ahol lehetett még a 2. v.háború előtt az idők során?

 18. Becő — 2011-01-10 11:50 

Na vigyük egy kicsit tovább a gondolatot..:)

A kedves Thyssen báró jó kapcsolatot ápolt a világháború idején Göringgel, meg az egész pártvezetéssel. A lánya Margit ( gróf Batthyány Ivánné) elégé kompromittálódott a rohonci eset kapcsán ( „Mialatt a száznyolcvan holttest oszladozott, Margit néni minden évben hajókiránduláson vett részt a ragyogóan kék Égei-tengeren, Kir Royalt szürcsölgetett Monte Carlóban, és őzekre vadászott Burgenland őszi erdejében. Margit néni élvezte hosszú életét, ami megadatott neki, noha mindent tudott a mészárlásról” – írta megindító családi számvetésében az 1956-ban Magyarországról emigrált Sascha Batthyány, a grófnő Svájcban élő dédunokaöccse tavaly decemberben a Das Magazin című svájci lapban. Batthyány Margit felelőssége az osztrák hatóságokban is felmerült, a rendőrség kihallgatta, ám ő azt vallotta: férjével együtt mindvégig a bálon tartózkodott – állítja Sascha Batthyány.)

A teljes cikk: hvg.hu/hvgfriss/2010.29/201029_vita_az_1945os_rohonci_meszarlasrol_gyilkos

Tehát itt egy újabb szál és jöhet az én kedvencem az ODESSA…:)

 17. Scala — 2011-01-10 11:49 

@borszódával: esze ágában sincs ennek Franciskának politizálni, ne feledd, a férjezett neve Habs.!

Az utolsó bekezdéseddel egyetértek – talán… részben… -, de az előtte írtakat épp fordítva gondolom.

 16. Konci67 — 2011-01-10 11:44 

@tiboru: szerintem az azidőtájt készült fotókon rengetegen hasonlítanak egymásra 😉

egyébként lánék párhuzamot Beatles-konteo analógiájára… 🙂

 15. Konci67 — 2011-01-10 11:41 

Igen, erre gondoltam… van itt még 1-2 apróság, amit érdemes lenne megszerezni, és ha a gazdasági élet oldaláról nézzük lehet ua. a séma…

beül vki egy cég vezetésébe, aki a „kapcsolatait” megbízza papíron vmivel, vagy még ez sem kell, és különféle pénzeket fizet ki (vagy adj le egy luxustárgy kártyát – olvasható a Game of Life szabályában, de biztos csak véletlen a szimbolika… 😉 ), majd jogilag nem lehet felelősségre vonni, mert néhány ügyvéd megmagyarázza, hogy miért nem, és innentől kezdve valaki megint jól járt, hiszen a magyar törvények értelmében a vádnak kell bizonyítania…

 14. Scala — 2011-01-10 11:39 

@tiboru: Igen, igen olvastam! 😀 Szerintem is hasonlítanak.

 13. kaminer — 2011-01-10 11:38 

Franciska valsz nem tudna a magyar állam követelése ellen tenni, de közreműködhet a kincsek hazahozatalában. a kékvérűek amúgy nem kurátori állásokat szoktak kapni? korteskedés, a jó ügy szolgálata, marketing és lobbi… bennem amúgy ez az tény is a műkincsmaffia-gyanút erősíti, ti. a múzeumok erős kapcsolatban állhatnak az alvilággal, ezáltal a potenciális fogyasztókkal, pl a nemesekkel. amúgy azzal én is tökéletesen meg lennék elégdve, ha pl. a Műcsarnokban tárolnák a kincseket, maradjon csak az arisztokraták tulajdonában, kétlem, hogy egy db-ig értékesítenei tudnák. sajnos, az együttes soha nem fog újra egyesülni, van egy ilyen sejtésem:(

 12. Scala — 2011-01-10 11:38 

@Konci67: na igen, a világkörüli kiállítások (kínai agyag katonák, festmények stb.) gyakori száma is érdekes elméleteket generált… Hm. Szóval pontosan értelek.

 11. tiboru — 2011-01-10 11:38 

@Scala:

🙂

Valamelyik kommentelő a Seuso-alapposztban felfedezte, hogy a lord ezen a fotón igencsak hasonlít Sümegh Jóskára.

De ez már akkora konteó, amekkorát itt ki se bírnék fejteni…

 10. tiboru — 2011-01-10 11:36 

@Konci67:

Hanem – mondjuk – kivitelében?

 9. borszódával — 2011-01-10 11:28 

Szerintem nincs jelentősége ennek a rokoni kapcsolatnak.

Minden iskolás tudja, hogy minden európai arisztokrata rokona, minden európai arisztokratának.

A csaj kinevezését sem tartom problémásnak, a lényeg hogy milyen alkut kötünk vele, a magángyűjteményét, vagy annak egy részét is parkoltathatja itt.

Az arisztokraták arra jók hogy bizonyos ajtókat megnyissanak.

Egy bukott dinasztia tagja, amely most próbál visszaépülni az utódállamokban, ez több generációs folyamat lesz.(Vöröskereszt, mecenatura…)

Nekünk egy dologra kell vigyázni: egy Habsburgot sem engedni a politika közelébe, soha, semmilyen körülmények között!

De hogy a Seuso ügyhöz is hozzászóljak, szerintem a cucc akkor fog visszakerülni, ha majd Jóska valamelyik ismerősének halála után, a padlásról előkerül egy háromlábú, és újratudjuk indítani a pert.

Más lehetőséget nem látok.

 8. Konci67 — 2011-01-10 11:24 

Bocsi a közbekotyogásért, de mi van, ha Franceska v. H. mint a Műcsarnok igazgatója NEM műkincsek idehozatalában működne közre?…

 7. Scala — 2011-01-10 11:06 

@mexan: Nekem se megy, de küzdök keményen! :-)))

Így járván, leragadtam a képnél, végletesen szubjektíve arra jutottam, nem véletlen, hogy a Lindsay Lohan fejű és tekintetű nő ELSŐ felesége a lordnak…

 6. tiboru — 2011-01-10 10:58 

@mexan:

🙂

Azért van ott a sárgával kiemelt összefoglaló bekezdés. Én is belezavarodtam a nevekbe…

 5. jardel — 2011-01-10 10:53 

Szerintem:

1. Akasszuk fel a királyokat:-) (mindet és akkor nem kell szórakozni a bonyolult kapcsolódások kibogozásával)

2. A magyar állam összeesküdött a Habsburgokkal, hogy ezzel a trükkel hozza a Sesuso-kincset Magyarországra, pedig nem is minket illet. Ha-ha, most jól túljártunk mindenkinek az eszén!

 4. mexan — 2011-01-10 10:46 

Szerintem mindenki próbálja értelmezni a komment részletet és az tart ennyi ideig, mert őszintén szólva én több átolvasás után se vágom ki-kicsoda 😀

 3. tiboru — 2011-01-10 10:35 

No mi van, kedves olvasó? Hun vannak a konteók?!

 2. G.Tibor — 2011-01-10 08:51 

Esetleg áthidaló megoldásként (amíg nem lesz végre az ország tulajdona) a lord itt tárolhatná a Seuso-darabokat, kitéve a nyilvánosság és a szakma csodálatának. Az ő lelkiismerete is megnyugodna, biztonságban is lenne a kincs. 🙂

 1. Rókakígyó — 2011-01-10 08:04 

Reméljük, hogy Francesca nem lesz igazgató nálunk. A Hasburgok egyébként rendkívül hasznosak Magyarországnak. Szívesen képviselik hazánk érdekeit. Lásd Magyar Vöröskereszt. Kb úgy működik, mint az egyházak (átlátható, demokratikus, haladó szellemű).

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Ars poetica

Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!

  • Legutolsó hozzászólások

    Tartalom

    CímDátum
    Vitaposzt: háború Ukrajnában2022-02-27
    Vendégposzt: Tanja Gräff ügye2022-02-02
    Felejtős a Facebook, itt az új csoportunk!2021-02-27
    Rendőri brutalitás elleni megmozdulások2020-06-18
    Koronavírus megbeszélőposzt2020-03-17
    Vendégposzt: az NSU-komplexum, avagy a dönergyilkosság-rejtély2019-07-28
    Vitaposzt: választás-konteók2018-04-11
    Vendégposzt – A kassai bombázás2017-06-26
    Michael Jackson-konteók2017-05-20
    Szolgálati közlemény: Aranykönyv-szavazás, döntő!!!2017-05-11
    Kínos Clinton-konteók (részletek)2017-03-31
    Lindbergh-konteók2017-02-26
    Toxoplazmózis-konteók2017-01-25
    Vendégposzt – Horthy István halála2017-01-06
    A BCCI-sztori2016-11-04
    Villámkonteó: a 200 ezer SIM-kártya esete2016-10-07
    Villámkonteó: robbantás a Nagykörúton!2016-09-25
    Wałęsa-konteók2016-08-21
    Posztajánló: Porton Down2016-08-15
    Reagan és a gellert kapott golyó2016-06-17
    Eyjafjallajökull-konteó2016-05-17
    Kommentposzt: Kiss László2016-04-08
    Lionel Crabb rejtélyes esete2016-03-21
    Hindenburg-konteók2016-02-26
    Bruce Lee halála2016-02-14
    Opus Dei2016-01-23
    Alapítvány-konteók2015-12-19
    Megjelent az e-Konteó2!2015-12-06
    Furcsa történetek 2.02015-11-29
    Shakespeare-konteók2015-11-12
    Frigyláda-konteók2015-10-22
    Per „Dead” Ohlin halála – 18+!!!2015-09-10
    Gary Webb, a CIA és a crack-konteó2015-08-23
    Menekült-konteók2015-07-14
    Ajánló – sorozatok és filmek2015-07-07
    Miss Liberty-konteók2015-06-22
    Na-seby (Villámkonteó)2015-04-14
    Glenn Miller eltűnése2015-04-08
    Kommentposzt: Germanwings-konteók2015-03-30
    Furcsa történetek 1.02015-03-23
    Bob Marley halála2015-03-14
    New Coke – konteók2015-03-02
    Sid Hurwich időgépe2015-02-22
    Alan Turing2015-02-10
    Kommentposzt: rejtélyes betörések2015-01-31
    Halál Chappaquiddickben2015-01-26
    Kommentposzt: Charlie Hebdo2015-01-08
    A Dreyfus-Zola konteók2015-01-05
    Megjelent az e-Konteó1!2014-12-05
    Konteókönyv-felmérés2014-12-01
    Vendégposzt: az ufó-emberrablások2014-11-28
    John Titor története2014-11-19
    Ajánló – A Kennedy-gyilkosság elhallgatott története2014-10-29
    Fort Knox2014-10-23
    Estonia-konteók2014-09-29
    Rudolf Hess története2014-09-22
    Kurt Cobain halála2014-09-09
    Eilean Mór rejtélye2014-08-18
    Balla Irma halála (részletek)2014-07-27
    Gyíkember-konteók2014-06-12
    A Kovács Béla – ügy2014-05-23
    Kitalált középkor (rövidposzt)2014-05-12
    Georgia Guidestones2014-05-03
    Elisa Lam halála2014-04-15
    Kommentposzt: Welsz Tamás halála2014-03-20
    Kommentposzt: az MH370-es járat2014-03-15
    Magic Johnson – konteó2014-03-12
    Challenger-konteók2014-02-13
    Ophélie Bretnacher halála2014-01-20
    Cicada 33012014-01-06
    Cajamarquillai üregek2013-11-27
    A körmendi gyerekgyilkosság (részletek)2013-11-21
    Vendégposzt: A Nagy Könnyűzenei Sátánista Konteó2013-11-14
    Google-konteók2013-11-03
    A Konteókönyv rendelhető!2013-10-23
    Katrina-konteók2013-10-11
    A denveri repülőtér2013-09-27
    Haszbara-konteók2013-08-25
    Génmódosítás-konteók2013-07-08
    Oopart, avagy tárgyak rosszkor, rossz helyen?2013-06-14
    Konteónak indult…2013-06-09
    Az X bolygó2013-04-27
    Ókori dodekaéderek (rövidposzt)2013-04-03
    Náci repülő csészealjak2013-03-22
    D. B. Cooper története2013-02-19
    Egy pápa lemondása2013-02-11
    A Sunstein-Vermeule – algoritmus2013-01-23
    Eltűntek2013-01-18
    Könyvajánló – Szoftverfrissítés 1.02012-12-13
    Anjikuni-rejtély2012-12-11
    Szent Malakiás próféciái2012-12-03
    Jövőbelátás-konteók2012-11-21
    Chomsky-tízparancsolat2012-11-06
    Mátrix-konteók2012-10-28
    Elbert János halála2012-10-19
    Bohemian Grove2012-09-26
    Robert Maxwell élete és halála2012-08-28
    A Zelnik-ügy – reloaded!2012-08-05
    Kazbegi dinók (rövidposzt)2012-07-20
    A Zsanett-ügy (18+)2012-07-10
    Alternatív Bermuda-háromszögek2012-07-06
    Olof Palme halála2012-05-16
    A torontói jegyzőkönyvek2012-04-21
    Phobosz-összeesküvés (rövidposzt)2012-03-22
    Jörg Haider halála2012-03-14
    Az eltűnt zászlóalj2012-03-09
    A Mary Celeste – rejtély2012-03-01
    Szcientológia-konteók2012-02-07
    Mikrohullám-konteó (rövidposzt)2011-11-12
    Népszámlálás-konteók2011-11-12
    EU-konspiráció2011-11-12
    A Djatlov-incidens2011-11-12
    Fluorid-összeesküvés2011-08-19
    Breivik-merénylet2011-07-25
    A Mikroelektronikai Vállalat – konteó2011-05-26
    Patton tábornok halála2011-05-12
    Skull & Bones2011-04-19
    Réztekercs-konspiráció2011-04-12
    AIDS-konspiráció2011-04-11
    Ajánló – kódfejtők előnyben!2011-04-09
    Moszkva és a csecsenek2011-04-08
    Gandzsa-összeesküvés2011-04-07
    A KAL-007-es járat lelövése2011-04-06
    Globális felmelegedés2011-04-05
    A móri nyolcas gyilkosság2011-04-04
    Kilenc/tizenegy2011-03-30
    A közösségi oldalak – összeesküvés2011-03-29
    Kelly doktor halála2011-03-28
    Roberto Calvi, Isten bankára2011-03-25
    Az arab világ forradalmai2011-03-23
    Martin Luther King halála2011-03-22
    Hajsza az örökmozgó és egy másféle energia után2011-03-21
    Castro és a CIA (átirányítás)2011-03-18
    A USS Liberty megtámadása2011-03-17
    Jézus-összeesküvés2011-03-16
    Ajánló – linkek2011-03-15
    HAARP-összeesküvés2011-03-14
    Chico halála2011-03-11
    JFK – 2.02011-03-10
    JFK – 1.02011-03-10
    Nőellenes világösszeesküvés2011-03-08
    Atomkonspiráció (átirányítás)2011-03-07
    Hasfelmetsző Jack – dosszié2011-03-07
    Gagarin-konteók2011-03-04
    Cigánygyilkosságok2011-03-04
    Robert F. Kennedy meggyilkolása2011-03-03
    Vérvád-konspiráció2011-03-03
    A Council on Foreign Relations2011-03-02
    A szmolenszki katasztrófa2011-03-02
    Atlantisz-konteók2011-03-01
    Nagy német adókonteó2011-02-28
    Illuminátusok2011-02-28
    Ajánló – filmek2011-02-26
    Az Elvis-legenda2011-02-25
    Tunguzka-rejtély2011-02-24
    Nikola Tesla 2.02011-02-23
    Nikola Tesla 1.02011-02-23
    Robbanás Port Chicagóban2011-02-22
    A Fenyő-gyilkosság2011-02-22
    Rákgyógyszer-konteók2011-02-21
    A főtitkár halála2011-02-21
    Nácik aranya2011-02-19
    ODESSA2011-02-18
    A romániai „forradalom”2011-02-18
    Templomosok2011-02-17
    A TWA-800 járat lezuhanása2011-02-16
    WikiLeaks-konteók2011-02-15
    A Voynich-kézirat2011-02-15
    Mormon-összeesküvés – újratöltve!2011-02-14
    Mormon-összeesküvés2011-02-14
    Szabadkőművesek 2.02011-02-13
    Szabadkőművesek 1.02011-02-13
    Bilderberg-konteók2011-02-13
    Men in Black2011-02-12
    UFO-konspiráció2011-02-11
    Jim Morrison halála2011-02-11
    Rejtélyes helyek, titkos bázisok2011-02-10
    Roswell és az M-122011-02-09
    Bermuda-háromszög2011-02-09
    Antarktisz-összeesküvés2011-02-09
    Pearl Harbor – dosszié2011-02-08
    Népek Temploma2011-02-08
    Egy pápa halála2011-02-08
    A MA-240-es járat tragédiája2011-02-07
    A „tökéletes katona”-projekt2011-02-07
    A Kurszk elsüllyedése2011-02-06
    A Litvinyenko-gyilkosság2011-02-06
    Beatles-konteók2011-02-05
    John Lennon halála2011-02-05
    Philadelphia-kísérlet2011-02-04
    Diana hercegnő halála 2.02011-02-03
    Diana hercegnő halála 1.02011-02-03
    A Seuso, a Habsburgok és egy lord – kiegészítő konteó2011-02-02
    A Seuso-ügy2011-02-02
    Titanic-sztori2011-02-01
    Holdraszállás-konteók2011-01-31
    Marilyn Monroe halála2011-01-30

    Innen jöttök