Egy magára valamit is adó bloggazda időről időre számvetést csinál, s melyik időszak lenne erre alkalmasabb, mint az év vége? Az olvasók egyre inkább az ünnepek felé fordulnak, pánikszerűen szaladgálnak ajándékok után, beszerzik a töltött káposztához és a bejglihez való alapanyagokat, forralt borhoz való fűszereket kóstolgatnak, előszedik a karácsonyfadíszeket… egyszóval készülődnek a világvégére Szentestére és a Szilveszterre.
A Konteóblog idei utolsó posztja egy kis statisztikával szolgál azon olvasók számára, akik pár perc erejéig szeretnének bekukkantani a kulisszák mögé. Azoktól, akik nem szeretik a számokat, előre is elnézést kérek.
Egyik régi kollégám írt egy könyvet, amely – már most biztos vagyok benne – meglehetősen ambivalens reakciók kiváltására lesz alkalmas az olvasók között. A szerző (alapképzettségét tekintve) igazán nem nevezhető habókos, felhőtologató elméleti embernek, hiszen (és remélem, ezzel nem árulok el különösebb titkot) mérnökemberként és pilótaként kezdte, majd az egyik rendvédelmi szervnél folytatta, s később a magánszektorban kamatoztatta elég sokrétű tapasztalatait.
A könyvet elsősorban azoknak ajánlom, akik fogékonyak az ezotéria, a filozófia és a természettudományok találkozási pontjaira, s akik – mondjuk úgy – kiemelt érdeklődéssel olvasták például a Konteóblogon megjelent Mátrix-fíling című posztot. Laci barátom a virtuális valóság, illetve a szimulációs hipotézis témakörét járja körül a fizika, a buddhizmus, a történelem, a filozófia, a transzcendencia és számos más szakterület aspektusain keresztül.
A könyv ingyenesen letölthető erről a linkről, ibook-formátumban pedig erről. Ha rövid ajánlóm elolvasását követően úgy érzed, hogy el szeretnéd olvasni, illetve ha ezt követően visszajelzést szeretnél küldeni a szerzőnek, itt a kommentek között (vagy a Konteóblog Facebook-oldalán) megteheted. És Lacit ismerve azt hiszem, hogy a vitának vagy az ellenvéleményeknek is örülne.
Jó olvasását és – ha úgy alakul – kellemes vitatkozást!
Mi, a huszadik század (természettudományos szempontból elkényeztetett) gyermekei megszoktuk, hogy minden történés mögött logikus magyarázatokat keressünk. Megszoktuk, hogy minden okozatnak van oka, hogy a fizikának vannak megkerülhetetlen alaptörvényei. Ilyen az, hogy az anyag nem vész el, csak átalakul, vagy hogy minden jelenség nyomokat hagy környezetében. Nyomokat, amelyek első blikkre talán nem nyilvánvalóak, de amelyeket egy hozzáértő szem, egy szakértői elme következtetése előbb-utóbb felfedez.
Nos, az 1930 novemberében a kanadai Anjikuni-tó (más írásmóddal: Angikuni) mellett megtörtént esetre az elmúlt 82 évben sem született egyértelmű, megnyugtató magyarázat. Talán majd most, ti.
Miként biztosan sokan emlékeztek, a két héttel ezelőtt lezárult témaszavazáson a több, mint másfélezer szavazó közel fele egy középkori ír szerzetesre adta a voksát, aki lazán maga mögé utasított két, huszadik századi amerikai próféta (vagy jós?) kollégát. A múltkor a jövőbelátás általános kérdéseit boncolgattuk közösen, s számos, érdekesebbnél érdekesebb komment egészítette ki a vitaindítónak (is) szánt alapposztot.
Ma a címszereplőről beszélgetünk egy kicsit, kiemelt prioritásként kezelve azokat az elhíresült próféciáit, amelyek olvastán/hallatán a keresztény világ jóslatokra fogékony hányadának bizony joggal borsódzik a háta.
Kedves barátaim, olvasók, kommentelők!
Örömteli hírrel szolgálhatok: a mai nappal a BlogRepublik blogjai új fejléccel jelennek meg. Noha a Konteót a változás nem érinti, arra kérlek benneteket, hogy vessetek rájuk egy pillantást, s a kommentek között osszátok meg velem/velünk a véleményeteket az új bőrről. Az egyes blogokban szolgálati közlemények olvashatók a fejlesztésről, de azért itt is megköszönöm az arculattervezőnek, Slezák Ilonának a kiváló munkát.
Egyúttal azt is megkérdezem tőletek, hogy a jövőben változtassunk-e a Konteóblog arculatán is. Hogy tetszik a mostani, illetve ha módosítanátok, ezt miként tennétek? Gondolok itt egyaránt a külcsínre és a belbecsre is. Készítsünk-e új fejlécet (ezáltal illeszkedjen-e a Konteó is a BlogRepublik egységes arculatába), vagy maradjon a jelenlegi imázs?
Mai posztunk megint kilóg egy kicsit a szokványos, megszokott konteós írások közül, hiszen gyakorlatilag két részből fog állni. Első (mai) felében a sokakat foglalkoztató (és számos szkeptikus megjegyzést kiváltó, ugyanakkor sok rajongóval rendelkező) jövőbelátás (jövendölés, jóslás) témakörét járjuk körül egy kicsit (ez lesz az általános rész), míg a második részben (a múltkori voksgyőztes Szent Malakiás történetén és próféciáin keresztül) megpróbáljuk konkretizálni a topikot, úgy pár nap múlva. Tartsatok velünk tehát, s olvassátok most a Konteóblog futurológiai-prekogníciós speckoljának elméleti törzsanyagát!
Ordas nagy közhely, de bárki igazolhatja: amióta ember az ember, a történészek és archeológusok által alkotott (törpe) szakmai minoritás kivételével a múltnál sokkal jobban érdekelt bennünket a jövő. Belelátni az elkövetkezendő órák, napok, hetek (sőt: évek és évszázadok ) történéseibe, felkészülni az (állítólagosan lineáris) időmúlás által elhozandó meglepetésekre – óriási élmény és hatalmas előny lehet azokkal szemben, akiknek nem adatik meg ez a lehetőség. Hogy triviális példával kezdjek: ki ne dörzsölné a markát, ha valaki a jövő heti nyertes lottószámokat, esetleg a Brent kőolaj 2013-as ármozgásait súgná a fülébe, vagy ki ne tudna profitálni abból, ha megtudja, hogy az elkövetkezendő években hogy alakul a BUX-index, vagy ki nyeri a foci-VB-t?
Az eredeti tervek szerint most egy szavazóposztnak kellett volna következnie, de a Konteóblog egyik varázsa pont az, mint a való világé vagy (szűkebb értelemben) a kínai piacoké: nem mindig azt (és akkor) kapod, amire (és amikor) számítasz. Mai rövidposztunk inkább elméleti jellegű lesz, de továbbgondolásra és hozzászólások generálására – szerintem – mindenképpen alkalmas.
Még a bevezetőben szeretném határozottan leszögezni, hogy a valósággal és az aktualitásokkal való minden esetleges hasonlóság kizárólag az olvasó képzeletének műve, amitől a bloggazda a leghatározottabban elhatárolja magát.
Egy – kicsit talán filozofálgatós – rövidposzt erejéig most megszakítjuk a témaszavazógép rendeltetésszerű működését azért, hogy egy olyan témát dobjunk fel a konteósok laborjának virtuális boncasztalára, ami fajunk létezésének kezdetei óta foglalkoztatja az embereket, s ami a legrövidebben talán így foglalható össze:
Az egész életünk, társadalmunk, tapasztalataink, a teljes külvilágból érzékelt részletek valójában azok-e, amiknek tűnnek (magyarán: objektív valóság), vagy mindannyian egy óriási (jobb szó híján mondjuk, hogy számítógépes) szimuláció, egy gigantikus RPG mesterséges szereplői vagyunk?
Bevallom, nem lepődtem meg túlságosan, amikor a Konteóblog 13. szavazóposztjának győztese (kényelmes, közel hat százalékos, vagyis 237 voks előnnyel) egy újabb hazai történet lett, megelőzve a konspirációk olyan történelmi nagyágyúját, mint a frigyláda, hogy a génmanipulációs elméletekről és a Lockerbie-merényletről ne is beszéljünk. Az Elbert János rejtélyes halála óta eltelt közel harminc év nem volt elég ahhoz, hogy a magyar érdeklődők megnyugtató választ kapjanak a miértekre. Mai posztunk sem tűzi ki maga elé megoldhatatlannak tűnő célokat, mindössze – hagyományainkhoz híven – kövér kérdőjeleket rajzolunk, s lehetséges magyarázatokat adunk, amelyekből olvasóink kedvükre szemezgethetnek, saját véleményüket kialakítandó.
Noha megfogalmazódtak már ellenvélemények is, melyek szerint hanyagolni kéne a témaszavazásokat, s a bloggazda meglepetésszerűen rukkoljon elő az új posztokkal, a Konteóblog Központi Végrehajtó Bizottsága legutóbbi (természetesen titkos helyszínen, időpontban és személyi összetételben megtartott) ülésén úgy döntöttünk, hogy a demokrácia eme megnyilvánulási formáját a jövőben is fenntartjuk.
Maradnak hát a voksposztok, melyek keretein belül ti választhatjátok ki a következő nagyposzt tárgyát, ráadásul az ide beírt kommentek segítségével még jobban megismerhetjük olvasóink ízlését és véleményét. És reméljük, egyikőtök sem babonás!
A múltkori, tizenkettedik témaszavazás végén talán a Konteóblog eddigi fennállásának legnagyobb meglepetésének lehettünk szemtanúi: több, mint négyezer leadott voks után egy – mifelénk viszonylag kevesek által ismert – amerikai társaság 2 (két!) szavazattal megelőzte a nagy vitákat kiváltó chemtrail-jelenséget, s hetvenhéttel vert rá a (sokak által tuti befutónak tekintett) körmendi gyermekgyilkosság történetére. A bloggazda ilyenkor maximum csodálkozhat, de a szabály az szabály: mai posztunkban a rejtélyes Bohemian Grove-ról olvashattok.
Elmúlt hát ez a nyár is. Olvasóink – a vízpartokon, az idegen városokban vagy a magashegyi legelőkön eltöltött hetek után – remélhetőleg – szép csendesen visszaszállingóznak az addiktív monitorok és billentyűzet elé, s miután utólag elolvasták a távollétük alatt megjelent posztokat (valamint élénken reagáltak az azokra született kommentekre), ismét várakozásokkal tekintenek az újabb konteók elé.
Ha tizenkettes számrendszerben gondolkoznánk, azt mondhatnánk, hogy jubileumi voksposzttal folytatjuk a Konteóblogot: a tucatodik (tudom, nincs is ilyen szó…) témaszavazás következik a hajtás után.
Az utóbbi négy napban számtalan (többé-kevésbé sikerült) elemzés, blogposzt és találgatás látott napvilágot az azeri gyilkos kiadásának körülményeiről, vélt előzményeiről, lehetséges következményeiről. Megnyilatkoztak újságírók, biztonságpolitikai szakértők, politikusok, továbbá amatőr és profi váteszek, főállású próféták és műkedvelő háziasszonyok, pékek, kőművesek és úriszabók. A Konteóblog nem engedheti meg magának, hogy kimaradjon ebből az össznépi társasjátékból, ahol – a látszat szerint legalábbis – mindenki, aki ebben a lángoktól öleltben él, minimum okleveles Kaukázus-szakértő és alsó hangon is van neki három örmény, továbbá két azeri jóbarátja.
Nincs is ezzel semmi baj, az ilyen talaj- és légköri viszonyok ideálisak a konteók szaporodásához. Ezt a lehetőséget lovagoljuk meg most, s megbeszéljük a baltás gyilkos esetével kapcsolatos összeesküvés-elméleteket.
Kereken száz napja foglalkoztunk utoljára titokzatos, összeesküvés-elméletektől csicsegő halálesettel itt, a Konteóblogon (a boldogult emlékezetű Palme miniszterelnök kapcsán), s nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem már hiányérzetem van. Szegény Sümegh Jóska esetét már többször is körberágtuk, s itt az idő, hogy valami friss témát tálaljunk elétek a nyári punnyadás után.
Ma a huszadik század utolsó negyedének egyik legtitokzatosabb médiacézárjáról, Robert Maxwellről, életéről és (főként) haláláról beszélgetünk.
Hatalmas megtiszteltetés egy magamfajta kis blogger számára, ha szerény írása olyan profik szeme elé kerül, akik más, sokkal emelkedettebb perspektívából látják az éppen kitárgyalt témát, mint a szerző. Annó nagyon örültem például a mormonokról szóló cikkem visszhangjának, s most hasonló eset történt a csütörtökön megjelent Zelnik-Seuso – konteó kapcsán.
Na nem lord Northampton jelzett vissza (pedig nagyon bírtam volna értékelni), s nem is a hajdani titkosszolgálati szálról került a birtokomba új információ (de talán ami késik, nem múlik!). Hajdú Éva, a HVG újságírója, a Seuso-ügy egykori kormánybiztosa lepett meg egy levéllel. Ezt sajnos nem olvashatjátok, mert ettől határozottan elzárkózott, de magánközlésként bárkinek elküldöm, aki igényli (ezt senki nem tilthatja meg, még Hajdú Éva sem), az általa jegyzett cikket, illetve a válaszomat viszont olvashatjátok az oldaltörés után. Ha a válaszlevelem egyik-másik kitétele nem érthető, kérdezzetek és válaszolok a kommentekben, de a „letiltott” levélből természetesen nem fogok szó szerint idézni 🙂
A nyári uborkaszezon, valamint a harmadik londoni olimpia kellős közepén egy kétkezi, hétköznapi magyar milliárdos méretes kavicsot dobott nemcsak a hírpocsolyába, hanem a hazai konteósok egyik kedvenc témájának, a Seuso-ügynek a kellős közepébe is.
Noha ezekben a napokban a bloggazda fő elfoglaltsága (olvasóink többségéhez hasonlóan) az árnyékban fogyasztott hűsítő italok mértékletes élvezete, nem mehetünk el szó nélkül a téma mellett: mai (hőségriadó által keretezett) villámkonteónk dr. Zelnik István ajánlatával foglalkozik.
Hogy egy kis gondolkoznivalót adjunk a nyári hőségben szenvedő agysejtjeiteknek, egy olyan rövidposzttal kedveskedünk, amely nem mostanra volt ugyan betervezve, de mivel az utazási blogunkon Csuri rajtaütésszerűen és látványosan szakított a dél-kaukázusi utunkról szóló beszámolók kronológiájával, nem akartam tovább halasztani.
Hölgyeim és uraim: a Jurassic Park és Däniken mester nyomdokain haladva tessenek jó szívvel fogadni a mai rövidposztot, melynek helyszíne az észak-grúziai Kazbegi mellett (fölött) található Tsminda Sameba (Szentháromság) kolostor.
Gondolom, sokan egyet fogtok velem érteni abban, hogy a 2007 májusa óta Magyarországon született leánygyermekek közül sokkal kevesebben kapták a Zsanett nevet, mint azelőtt. Ezt a fegyvertényt, mármint egy eredetileg elég közkedvelt női név népszerűségének zuhanását (2007-ben az 57., 2011-ben a 91. a női utónév-gyakorisági listán) egy 23 éves lánynak (?) sikerült elérnie, ami szép teljesítmény ugyan, de valami miatt biztosak lehetünk abban, hogy a szóbanforgó illető most már eltekintene a kétes dicsőségtől.
Igen, jól látjátok: mai (évadzáró) villámposztunkban az úgynevezett Zsanett-üggyel foglalkozunk.
A kánikula jó lelassította az agyműködésem, ezért az általatok a múltkor megszavazott témát elég lassan tudtam csak kidolgozni. Igen, tudom: a késésért a felelősség egyedül az enyém, amiért gyorsan elnézést is kérek. Csak remélni tudom, hogy az elmúlt – sajnálatosan konteóposzt-mentes – heteket azért sikerült úgy átvészelnetek, hogy az elvonási tünetek nem okoztak maradandó károsodást az összeesküvés-elméletekért felelős szerveitek rendeltetésszerű működésében.
Ma tehát közösen számbavesszük, hogy a klasszikus Bermuda-háromszög mellett melyek azok a földi régiók és területek, amelyek környékén a megmagyarázhatatlan jelenségek ugyanúgy tenyésznek, mint a köznévként is használatos közép-atlanti őspéldányban.
Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!