Bevallom, nem nagyon akartam a népszámlálási kérdéskörrel foglalkozni, de egyrészt sokan kértétek/javasoltátok, másrészt pedig az elmúlt 48 órában annyi érdekességre ráfutottam ezzel kapcsolatban, hogy végül úgy döntöttem: egy villámposztot megér.
A dolog természetéből adódóan itt és most csak pár kérdést tennék fel; a lehetséges válaszokat (és a további kérdéseket) tőletek várom. Várnám én az illetékesektől is, de ilyen fokon ne legyünk álmodozók…
Mai témánk tetemes előnnyel végzett az élen múltkori szavazásunkkor, ami – szerintem legalábbis – azt mutatja, hogy földrészünk gazdasági-politikai jelene (és jövője) élénken foglalkoztatja a konteós közösséget. Az Európai Unió szereti magát úgy bemutatni, mint a világ legtranszparensebb és legdemokratikusabb intézménye, amely végső célja hányatott múltú földrészünk valamennyi lakójának egyéni és közösségi boldogulása, a gazdasági, intellektuális és spirituális jólét megvalósítása…
…azonban tudjuk, hogy a konteósokat nem lehet gyönyörű, felemelő szavakkal elvakítani. Lebbentsük fel közösen a tizenkét aranycsillaggal díszített, kék színű fátylat, s pillantsunk be egy posztnyi időre a brüsszeli színfalak mögé.
Akárhogyan is forgatjuk/ferdítjük, bármennyire is szomorú ezt elismerni, az emberek jelentős része (legalábbis a hírek vonatkozásában) a halállal, az elmúlással kapcsolatos információkra bukik. A konteósok egy csoportja (szerves részét képezvén a Nagy Egésznek és a Nemzeti Együttműködés Rendszerének) hasonlóképpen vélekedik: az az igazi összeesküvés-elmélet, ahol – lehetőleg minél rejtélyesebb körülmények között – emberek földi pályafutása végére kerül egy véres pont, azaz inkább kérdőjel.
Amint azt látni/olvasni fogjátok, mai írásunk nem szűkölködik sem halálban, sem titokzatos, megmagyarázhatatlan eseményekben. Most is arra biztatunk mindenkit, hogy tartson velünk; garantáltan nem fogunk unatkozni.
Kedves barátaim, tisztelt konteós közösség!
Most (azaz pár órával korábban) szembesültem azzal, hogy az augusztus 24-e óta megjelent posztok nem látszanak – a freeblognál bekövetkezett rendszerösszeomlás miatt. Nem csak ti nem látjátok őket; az admin-felületen sem szerepelnek. Eltűnt például a Djatlov-incidens, a körülbelül 1600 (ezerhatszáz!) kommentjével együtt, de nem látható az EU-konspiráció és a népszámlálás-összeesküvés sem.
Túl vagyunk a Goldenblog 2011 által előidézett szavazási mizérián, a Facebook-konteók kiteljesítésén, valamint – nagyon reméljük – az idei melegrekord napjain. Senki sem akadályozhatja meg tehát, hogy kiírjuk az ezüstérmes Konteóblog soron következő szavazását.
Amint azt látni fogjátok a „Tovább” linkre történő kattintás után, a mai voksposzt tartalmaz egy-két újdonságot az eddigiekhez képest. Reméljük, nem bánjátok.
Kedves konteós barátaim! Tisztelt olvasók és hozzászólók!
Jelen poszt mindkét dobogós blogomon (itt és a másikon is) olvasható. Ez nem kizárólag azért történik, hogy takarékoskodjam a bitekkel és kíméljem az amúgy is betegeskedő billentyűzetem, hanem azon önzés által vezérelve, hogy ha eddig nem tettétek volna meg, kattintsatok át és ismerkedjetek meg egy másik (szívemnek szintén kedves) témakörrel is.
Nagyjából a huszadik század közepe óta számos állam, önkormányzat és egészségügyi hatóság szorgalmazza az ivóvíz fluoridizációját. Az egyik visszatérő érvük az, hogy az emberi szervezetbe ily módon bejuttatott fluor megelőzi a fogszuvasodást. A velük szemben állók viszont azt állítják, hogy az említett vegyi anyag káros a csontokra, az agyműködésre, vagyis magára az emberi (fizikai és szellemi) egészségre. Akárhogyan is van, a statisztikai adatok szerint pillanatnyilag az USA lakosságának mintegy 62-65 százaléka ellenzi a fluoridizációt, s az amerikai településeknek csak az 55-58 százaléka döntött úgy, hogy fluorral dúsított ivóvizet szolgáltat az embereknek.

Amíg elkészül az általatok megrendelt fluorid-összeesküvéses poszt, sokak kérésére egy villámkonteó keretein belül felvillantjuk az elmúlt hét londoni zavargásainak hátterével kapcsolatos elméleteket. Az események gyakorlatilag órákkal ezelőtt még tartottak, de a konteósok nem várták meg sem a gyorsított bírósági eljárások végeredményét, sem a brit kormány belügyi bizottságának konklúzióit.

A demokrácia iránti mérhetetlen elkötelezettségünk újabb fényes bizonyítékaként ezennel kiírjuk a Konteóblog hatodik nép-, akarom mondani nemzetszavazását. Az új tagok, valamint a blogunkat rendszeresen szemléző, lassúbb felfogású nemzetbiztonsági elemzők kedvéért elmondom: az alant felsorolt négy téma közül egyre lehet voksolni, s abból lesz konteóposzt, amely a határidő leteltekor a legtöbb szavazattal rendelkezik.
Lássuk akkor, melyek az aktuális lehetőségek:
Van valami perverz sorsszerűség és morbid egybeesés abban, hogy – miközben három nappal ezelőtt a Hargita megyei Tusnádfürdőn egy pocakos, őszülő blogger az összeesküvés-elméletek, a titkosszolgálatok és a terrorcselekmények közötti (vélt vagy valós) összefüggésekről beszélt érdeklődő hallgatóságának –, onnan 1800 kilométerre bekövetkezik Norvégia (és talán egész Skandinávia) elmúlt 65 évének legtöbb áldozatot követelő kettős terrorcselekménye.
Mai villámposztunkban a Breivik-merényletet járjuk egy kicsit körül.

A kánikulai szendergés közepén egy rövid szolgálati közleménnyel zavarnám a tisztelt olvasótábort.
A Konteóblog Facebook-oldalán már írtam róla, de szerencsére felhívták a figyelmem, hogy vannak olyan olvasóink-kommentelőink, akik (még) nem adták el a lelküket Mark Zuckerbergéknek, úgyhogy a hírt itt is megosztom veletek.
Kedves barátaim, konteósok!
A nyár beköszöntével a Konteóblog adminja is takarékra állítja önmagát. Mostantól úgy másfél-két hónapig maximum villámposztokat olvashattok (ha úgy alakul a nemzeti/nemzetközi helyzet, illetve az időbeosztásom).
Azt sem akarom elhallgatni előletek, hogy az utóbbi időben meglehetősen rosszkedvem van, hiszen mindenféle visszamenőleges törvénymódosításokról szólnak a hírek, s elképzelhető, hogy ezek hatására pár hónap múlva megszűnik a szabadidőm; az a szabadidőm, melynek jelentős részét eddig a bloggerkedésre szántam. Érdekességként elmondom, hogy (mindenféle blogszolgáltatóknál) az elmúlt négy évben több, mint ezer posztot írtam a különféle blogjaimba, s eddig úgy hatmillió oldalletöltést tudhatok magam (illetve hát a posztjaim) mögött.
A kívülállók számára a mérnöki tudományoknál, a számok és képletek világában élők munkájánál szárazabb tevékenységet elképzelni is nehéz. A kék (esetleg fehér) köpenyben a próbapadok fölé hajló, majd gondterhelt arccal jegyzetelő férfiak és nők látványa mindenre alkalmas, csak arra nem, hogy a külső szemlélőben izgalmat váltson ki – gondolnánk, ha nem konteós aggyal vizsgáljuk a dolgokat.
Napra (továbbá órára és percre) pontosan 25 évvel ezelőtt az újpesti tűzoltóság ügyeletén megszólalt a riadó: a Fóti út egyik ipari telephelyéről tüzet jelentettek. A magyar műszakiak egyik büszkesége, a tudományos kutatással és fejlesztéssel foglalkozó, nemzetközi színvonalú Mikroelektronikai Vállalat 2400 négyzetméteres, speciális „T” csarnoka lángokban állt.
Gondolom, sokan egyetértően bólogatnak, ha azt mondom, hogy az elmúlt hétvége konteó-együtthatója bőven meghaladta az egészségügyi határértéket. Az IMF vezérigazgatójának általunk is megemlített (állítólagos) pikáns afférja a szállodai takarítónővel azonban nem homályosította el a magyar összeesküvéselméletesek ítélőképességét, akik most szombaton egy életre megtanulták, hogy a magyarellenes világösszeesküvés nem fejeződött be Trianonnal vagy az ’56-os forradalom pácban hagyásával.
Egy – legalább közepes önbecsüléssel bíró – konteós nem mehet el szó nélkül a nemzetközi pénzvilágot (és a nagypolitikát) is megrázó legújabb hír előtt, ami röviden arról szól, hogy a nagyhatalmú, per pillanat 187 tagországot számláló IMF (ájemef, Nemzetközi Valutaalap) vezérigazgatója, a francia állampolgárságú Dominique Strauss-Kahn jelenleg egy new yorki fogdában ül és szexuális erőszak, személyi szabadság megsértése és egyebek miatt áll büntetőeljárás alatt…
A legutóbbi témaszavazáson mai főhősünk nagyon szoros versenyben, a leadott szavazatok szűk két százalékával előzte meg a végül második helyezett Jörg Haidert, s ily módon kivívta a saját poszt jogát itt, a Konteóblogon. A tábornok halálának körülményeivel és feltételezett okaival kapcsolatos találgatások több, mint 65 éve adnak agymunkát azoknak, akik nem elégednek meg a vérszegény hivatalos magyarázattal; hozzájuk csatlakozunk most mi is.
Obama elnök mai bejelentése önmagában hordozza a villámkonteó műfaja bevezetésének indoklását, hiszen a gyorsposztokat mintha az ilyen esetekre találták (találtuk) volna ki.
Biztosan mindenki értesült már róla: a pakisztáni Abbottabad mellett, rövid (mindössze 40 perces) tűzharc eredményeként egy amerikai különleges alakulat likvidálta az al-Kaida terrorhálózat emblematikus vezetőjét, Oszama bin Ladent.
Hazafiak lévén, az első villámkonteónk természetesen magyar, s egy olyan eseménysorozattal kapcsolatos, amelynek sem történelmi előzményeit, sem legújabb fejleményeit – szerintem – nem igazán kell részleteznem, hiszen napok óta minden médiumban ez a vezető hír…
Az utókorra is gondolva azért egy-két bővített mondatban összefoglalom a perceken belül kifejtésre kerülő konteó közvetlen előzményeit:
A kedves olvasók hamarosan forradalmi kísérlet szemtanúi lehetnek itt, a Konteóblogon. Naba nickű hűséges kommentelőnk javasolta a múltkor, hogy – a hagyományos, kidolgozott és terjedelmes posztok mellett – fontoljam meg a „rövidhír” típusú alkalmi írások megjelentetését, ahol csak egy-egy ötletet (alapkonteót) dobok fel, amit aztán a hozzászólók frankón szétcincálhatnak.
A bloggazda világéletében rugalmas volt, ugyanakkor fogékony az érdekesnek tűnő kísérletekre, ezért a Konteóblog főszerkesztősége a mai napon soron kívüli értekezletet tartott, ahol döntés született a (főosztály jogállású) Villámkonteó Osztály létrehozásáról.
Az utóbbi időben jól kitárgyaltuk az emberiségre leselkedő különféle gigantikus veszélyeket, a világuralomra törő társaságokat, éghajlatváltozást, gyógyíthatatlan betegséget, de emberemlékezet óta nem foglalkoztunk egyének titokzatos halálával, noha számtalan ilyen figyel a bloggazda várólistáján.
Mai voksolásunkkal ezt a hiányosságot próbáljuk orvosolni. Kedves olvasó, a kattintás után szavazhatsz a legközelebbi konteótémára.
Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!