Régi olvasónk, déjvid egy rövid vitaposztot küldött, s a Konteóblog haladó hagyományainak megfelelő beszélgetésre invitálja a törzskommentelőket. Amint azt talán tudjátok, az új tagok regisztrációját már jó ideje felfüggesztettem, mert se időm, se energiám, se kedvem nincs a sajnos egyre szaporodó és ide nem illő, szélsőségesen agresszív hozzászólások moderálására. Őszintén hiszem, hogy erre most sem lesz szükség. És még valami: a WP új, blokkokra épülő szerkesztőfelületét egyszerűen nem tudom megszokni, ezért tekintsetek el az illusztrációktól. Bocs.
És akkor átadom a szót déjvidnek.
Nem tudom, felmérték-e mostanában, hogy ki a világ legismertebb lengyele, de a kedvenc alufóliasapkámba mernék fogadni, hogy 25-30 évvel ezelőtt senki nem veszélyeztethette ennek a köpcös, harcsabajszú villanyszerelőnek a második helyét (az első – vita nélkül – az azóta szentté avatott II. János Pál pápa). Hosszú évekig volt a lengyel, majd a kelet-európai kommunistaellenesség legmarkánsabb jelképe, aki joggal aspirálhat a huszadik század utolsó negyedének egyik legkarizmatikusabb európai politikusa címre. A hozzá hasonló pályaívet felmutatni tudók azonban úgy vonzzák az összeesküvés-elméleteket, mint zsúfolt villamos a zsebmetszőket, ne csodálkozzunk tehát, hogy Lech Wałęsa sem úszta meg a konteókat.
Jól tudjuk, hogy egy foci-EB dübörgése közepette elég nehéz felkelteni az olvasó érdeklődését olyan történettel, melyben se labda, se könnygázas tömegoszlatás, se szétvert francia belváros nem kap szerepet. Ettől függetlenül megpróbáljuk, méghozzá egy olyan összeesküvés-elmélettel, amely érdekes módon se annak idején, se azóta nem kapott túl nagy publicitást, pedig – ha intenzitása nem is érte el a Kennedy-gyilkosság konteóinak szintjét – mégiscsak egy amerikai elnököt és egy ellene megkísérelt gyilkosságot érint.
A titkos társaságok (a továbbiakban: tt.) históriája és tevékenysége iránt érdeklődő konteósok tudják, hogy ezek sokszínűsége meghaladja a szivárványos zászlóét: van köztük tényleges évezredes múltra visszatekintő (templomosok), van olyan, amelyik többezer éves hagyományokra hivatkozik, de valójában „csak” négyszáz éves (szabadkőművesek), de akadnak – történelmi léptékkel mérve – kifejezetten ifjoncok is (gondolok itt a Bilderberg csoportra vagy a CFR-re), amelyek alig néhány évtizede alakultak.
A tt-ok csoportosíthatók továbbá ideológia/világnézet szerint is: vannak úgymond világiak (Bohemian Grove, Skull & Bones), vannak olyanok, amelyek mintha kacérkodnának egyfajta vallással, de kifejezetten egyház-ellenesek (illuminátusok), s olyanokkal is találkozhatunk, amelyek nettó új vallásként működnek, a régiek legnagyobb bosszúságára (mormonok, szcientológia).
Mai társaságunk tovább színesíti a választékot: alig 78 éves, alapítója a legnépesebb világvallás (kereszténység) legnagyobb ága, a katolicizmus papja (ma már szentje), s ezer, de inkább egymillió szállal kötődik a Vatikánhoz. Vizsgáljuk meg tehát az Opus Dei körüli tényeket, híreszteléseket, konteókat.
Nem, még mielőtt a scifi-rajongók belelkesülnének: nem az Asimov-féle cuccról lesz szó, sajnálom…
Aranyvasárnap közeledtével, a karácsonyi hangulat egyre intenzívebbé válásával a való világban (és itt, a neten egyaránt) naponta többször találkozhatunk olyan felhívásokkal, amelyek a különféle, nemesebbnél nemesebb célokra történő adakozást propagálják. Számtalan szervezet, alapítvány, állandó vagy ideiglenes csoportosulás próbálkozik azzal, hogy (a nélkülöző családoktól a hajléktalanok ügyén keresztül a beteg gyermekekig terjedő szomorú skála minden egyes pontját érintve) pénzt vagy egyéb hozzájárulást kérjen tőlünk, hiszen mindenki tudja, hogy ilyenkor mindenki fogékonyabb a karitatív témákra.
Azt pedig mindenki hallotta, hogy három héttel ezelőtt Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója lemondott a családja FB-részvényeinek 99 százalékáról, s ezeket egy olyan alapítványnak adta át (illetve fogja átadni), melynek céljai között nem kisebb dolgok szerepelnek, mint az esélyegyenlőség támogatása, az orvostudomány fejlesztése, illetve az információszabadság kiteljesítése.
A nyári szabadság és az ezzel szorosan összefüggő hőségriadók kimúltával semmi sem akadályozhat meg bennünket abban, hogy ismét felvegyük a konteós fonalat és újult erővel vessük magunkat a vélt vagy valós összeesküvések hullámai közé. Mivel a bloggazda (készülő, valamikor október-november környékén megjelenő könyve kapcsán) az eddigieknél is intenzívebben foglalkozott a titkosszolgálatok és a kémek világával, ráfutott egy érdekes sztorira és úgy gondolta, hogy mai posztjában bemutatja nektek annak az amerikai újságírónak a történetét, akinek munkássága és mindmáig tisztázatlan körülmények között bekövetkezett halála olyan tanulságokat hordoz, amiken érdemes elgondolkoznunk.
Az idei nyár kétségkívül legnagyobb visszhangot kiváltott, bel- és külpolitikai vonatkozásokkal bőven rendelkező eseménysorozata a „harmadik világból” Európába induló (és érkező) menekültek (más megfogalmazásban: illegális bevándorlók) története. Nem kellett sok idő, hogy kiderüljön: hazánk nem csak a tízmillió labdarúgásszakértő, halászlé-expert és közgazdász országa, hanem az idegenrendészeké és terrorelhárítási szakembereké is. A körülbelül 15 évvel ezelőtti „szőrtelenített vagy szőrös” dichotómia, illetve a 2002-es parlamenti választások óta nem volt olyan téma, amely ennyire megosztotta volna az ország közvéleményét (felkészül: a 2024-es olimpia).
Mint minden hasonló esetben, a konteósok most is mozgósították szellemi energiáikat, s jól képzett virtuális szörferekként meglovagolva a sokszázezer fős menekülthullámot (micsoda költői kép, milyen nagyszerű metafora!) számos nagyszerű teóriát röpítettek világgá, a sokéves átlagnál is jobb időt futó politikusok, valamint ezek tanácsadóinak hathatós támogatásával.
Az Amerikai Egyesült Államok külkereskedelmi mérlegét megvizsgálva arra a következtetésre jutunk, hogy a világ egyetlen, talpon maradt valódi szuperhatalma számos területen globális piacvezető: partnereiknek ők adják el a legtöbb repülőgépet, haditechnikát és gázturbinát, s a híres, katonai erővel is támogatott demokráciaexportjukról is elég sok szó esett az elmúlt évtizedekben. A legalaposabb vizsgálódás sem fedi fel azonban azt az amerikai terméket, amelyből az USA gond nélkül el tudná látni nemcsak a Földet, hanem (ha a szükség úgy hozná) az egész Naprendszert is. Igen, az összeesküvés-elméletekről beszélek: talán nincs a világon még egy olyan régió (talán a Közel-Kelet kivételével), ahol a szívünknek oly kedves konteók olyan erőteljesen burjánzanának (burjánoznának?), mint a „szabadok országában, a bátrak hazájában”.
A gazdasági-pénzügyi konteók között kiemelkedő helyet foglalnak el azok az elméletek és találgatások, amelyek a készpénzzel, az államok, illetve jegybankok monetáris politikájával, s ezzel összefüggésben az Új Világrend eljövetelének gazdasági aspektusaival foglalkoznak. A Konteóblog tudja, hol a helye, s nem tör doktor Drábik mester babérjaira: nem fogunk olyan szavakkal dobálózni, mint a kamatkapitalizmus, a pénzkartell vagy a pénzközpontú világgazdaság. Nem bizony, már csak azért sem, mert – hogy őszinték legyünk – fogalmunk sincs, mit jelentenek ezek a fenyegető kifejezések. Mi csak feltesszük a suttyó, tendenciózus kérdést: mi lenne, kedveskéim, ha kiderülne, hogy a Fort Knox üres, mint a templom egere (hehe).
Régi ismerősök vagyunk, úgyhogy a bloggazda vonzalma a hadtörténelem és a biztonságpolitikai konteók iránt nem hiszem, hogy ebben a körben sokaknak meglepetést okozna.
Ennek fényében talán nem is lesz különösebben megdöbbentő, hogy blogunk legújabb összeesküvés-elméletének főszereplője a második világháború egyik legrejtélyesebb alakja, akinek történetéről az elmúlt 73 évnek sem sikerült eloszlatnia minden kérdőjelet és ködösítést. Hitler egykori helyettesének pályafutása, sokféleképpen magyarázott (s talán pont ezért megmagyarázhatatlan) 1941-es repülőútja, közel fél évszázados fogvatartása rengeteg olyan konteós csemegét tartalmaz, amelyek mellett nem mehetünk el szó nélkül.
A két hónapja a könyvesboltokba került Konteó 2-ben is olvasható olyan cikk, amely itt a blogon nem jelent meg. A körmendi Tánczos-afférhez hasonlóan (ami az első kötet exkluzív tartalmát jelenti) most is egy hazai, mindeddig megoldatlan emberölési ügyet dolgoztam fel: a debreceni Balla Irma sérelmére elkövetett gyilkosságot.
Ez a kóstolóposzt alkalmat ad arra, hogy kommenteljétek a történteket, illetve az esethez kapcsolódó konteókat. Aki még nem olvasta volna, a Konteósok Zöld Könyvét kézbevéve bármikor megteheti, s bekapcsolódhat az itteni eszmecserébe. Debreceni illetőségű kollégák megjegyzéseinek és kiegészítéseinek külön örülnénk!
A belengetett blográncfelvarrás küszöbén állunk, de az élet (és a konteógyártás) nem vesz tudomást a lokális problémáinkról. Minden bizonnyal olvasóink 99%-a értesült a tegnapi tragikus hírről: Kelet-Ukrajnában lezuhant a maláj légitársaság egyik, Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó utasszállító gépe, nagy valószínűség szerint egy föld-levegő rakétával lőtték le. Jelenleg az ukrajnai konfliktus három főszereplője (az ukrán hadsereg, az oroszbarát szakadárok, illetve Oroszország) egymásra mutogat, s mindannyian határozottan tagadnak.
A múlt héten nem voltam itthon, a net-hozzáférésem is elég korlátozott volt, s amikor végre rácuppantam a világhálóra és megnéztem a postaládámat, megdöbbenve olvastam a nekem címzett leveleket. Jó pár olyan visszajelzés volt köztük tőletek, amelyben kinyilvánítottátok, hogy Kovács Béla kémügyéről szeretnétek legalább egy villámkonteót.
Bevallom, eleinte nem igazán értettem, miről van szó. Két Kovács Bélát is ismerek személyesen, de sem az egykori kiváló labdarúgóról (és nagyszerű nyomozóról), sem a kőbányai közértesről nem tételeztem fel, hogy spionkodásra adta volna a fejét. Kicsit utánaolvastam és beláttam, hogy igen, a kérés jogos: Kágébéla ügye tényleg megér egy posztot.
A miniszterelnök ma délben, rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a 15 darabos Seuso-kincsből hét darabot meg-, azaz inkább visszaszereztünk. Gondolom, sokunk fantáziája meglódult, s most rengetegen filóznak azon, hogy ez hogyan történhetett. Noha nekem sincs több konkrét információm a dolgok hátteréről, mint bármelyik szorgalmas konteósnak, kíséreljük meg közösen felvázolni, hogy melyek lehetnek a legfontosabb verziók, amelyek szóbajöhetnek a kétségkívül örvendetes esemény magyarázatául.
Két napig nem voltam netközelben, s amikor ma beléptem, mit olvastam és mivel volt tele a postaládám? Hát hogy egy rendőri intézkedés közben (után?) hirtelen elhunyt a Simon-ügy egyik állítólagos szereplője.
Bevallom, ehhez most nem igazán szeretnék bármit is hozzátenni. Az viszont teljesen méltányolható kérés, hogy ennek is biztosítsunk kommenthelyet.
Hajrá! És több olyan kérdést nem szeretnék egyetlen újságírótól sem kapni, hogy keletkeznek-e napjainkban is konteók.
tiboru
Az elmúlt napokban rettenetesen okos(nak tűnő) emberek tucatjai nyilatkoztak a kijevi helyzettel kapcsolatban. Ha jól számolom, úgy 90%-uk kizártnak tartotta, hogy Oroszország (az emberi jogok és a demokrácia közismert bajnoka, ahogyan azt az egyik hazai politikai hetilap főszerkesztőjétől megtudhattuk) fegyveres erővel avatkozzon be Ukrajnába.
Ehhez képest pár órával ezelőtt Putyin Gazda a moszkvai törvényhozás felsőházának jóváhagyását kérte „a Krímben nemzetközi szerződések alapján állomásozó orosz katonák és civilek védelme érdekében” történő katonai beavatkozáshoz. Sokkoló dolog történt: a felsőház rendkívüli ülésén szemrebbenés nélkül megszavazták, hogy a dicsőséges Vörös Hadsereg utódai mostantól fogva bármikor átlépjék az orosz-ukrán határt. Ha jól értem, nem csak a Krímben, hanem bárhol a 2300 kilométeres szakaszon.
Összeesküvés-elméletes körökben ősidők óta köztudott tény, hogy minden konteósban egy sztárnyomozó veszett el – reményeink szerint nem véglegesen. Olvasóink rendőrvénájára apellálunk most is, amikor egy olyan ügyet tálalunk műértő közönségünknek, amely több, mint öt éve nyomasztja a budapesti zsarukat, az áldozat családját és barátait, továbbá mindenkit, akit az átlagosnál jobban zavarnak a megoldatlan bűnügyek. Ünnepélyesen felhívom hát blogunk alkalmi és törzsolvasóit, hogy teljes mell- és agyszélességgel tegyék oda magukat: kíséreljük meg közösen felderíteni a Budapesten eltűnt francia diáklány, Ophélie Aurélie Bretnacher esetét.
Hiába próbáljuk magunkat görcsösen távoltartani a hazai aktuálpolitikától, van olyan helyzet, hogy be kell vallani a kudarcot. A múlt hét második felének videós botránya olyan magas labdát adott a hazai konteósoknak, amit bűn lenne kihagyni; ha ezt megtennénk, a Konteóblog szerkesztőségét joggal sújthatná a dolgozó nép a választópolgárok megvetése. Blogunk olvasói (a magyar társadalom szerves és roppant aktív részeként) abszolút érthetően követelik a véleménynyilvánítás jogának gyakorlását. Nagyon röviden beszámolunk hát a történtekről, s természetesen szavazásra bocsátjuk a történtek valódi hátteréről szóló találgatásokat.
Talán sokan emlékeznek még azokra a képsorokra, amelyek nyolc évvel ezelőtt a rádiós- és tévés hírblokkok elején napokig megelőztek minden más tájékoztatást. A Katrina nevet viselő trópusi ciklonnak 48 órán belül (hivatalosan) mintegy kétezer áldozata volt az Egyesült Államokban, s a mintegy 140 ezer négyzetkilométeren (vagyis úgy másfél magyarországnyi területen) általa okozott anyagi kár meghaladta a 100 milliárd dollárt. Mi sem természetesebb, mint hogy az USA történelmében szinte példa nélküli természeti katasztrófa megmozgatta a konteósok fantáziáját. Mai posztunkban főként a louisianai események vélt és valós hátteréről mesélünk egy kicsit, kiemelve a new orleansi történéseket.
Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!