Mai villámkonteónk témáját ismét a hazai politika dolgos hétköznapjai szolgáltatják, amiért nem tudunk elég hálásak lenni demokratikusan megválasztott döntéshozóinknak. Az e-cigaretta ellehetetlenítése (hogy azt ne mondjam: betiltása) olyan lépés, amely mögött nem túl nehéz felfedezni a konspiráció sejtelmes árnyékát, s ehhez nem is kell konteósnak lenni. Elég, ha az ember – a posztíróhoz hasonlóan – nikotinfüggő, s a leszokás rögös útján történő elinduláshoz az elektronikus cigaretta segítségére is számított. Ahogy kinéz: hiába.
Konteósként sokszor kellett szembesülnöm olyan visszajelzésekkel, melyek lényege a következő: ugyan már, hagyd ezeket a légbőlkapott, beteges találgatásokat és eszement következtetéseket. Ha meg akarsz győzni, mondj inkább egy-két olyan esetet, amikor az eredetileg konteóként indult összeesküvés-elméletek utóbb valósnak bizonyultak!
Mivel feltételezem, hogy nem csak én kerültem már ilyen helyzetbe, mai posztunkban szeretnék olyan érveket és példákat olvasóink rendelkezésére bocsájtani, amiket villámgyorsan elő lehet rántani, ha szkeptikus barátaink mellünknek szegezik az előző bekezdésben megfogalmazott kérdést. A lista példálózó jellegű (számos hasonló ügyet ismer a történelem), s a kommentek között mindenki kedvére kiegészítheti.
A napokban a magyar belpolitikai konteók egy olyan daliás példánya szökkent szárba, amely mellett akkor sem tudnék szó nélkül elmenni, ha szemem-fülem-orrom-szám légmentesen el lenne zárva a külvilágtól. Noha tudjátok, hogy – ha lehet – nem foglalkozom aktuálpolitikával, ezt a magas labdát nem bírtam kihagyni. Hogy senkit ne befolyásoljak, igyekszem olyan szárazan és röviden fogalmazni, amennyire csak tudok, s mai villámposztunkat tényleg csak vitaindítónak szánom, a téma kivesézését – mint már annyiszor – rátok bízom.
A történet dióhéjban például itt olvasható, a cuccot kiteregető személyéről pedig itt szerezhettek néminemű háttérinformációt.
Mindannyian tudjuk, hogy a villámposztok egyik jellegzetessége a tervezhetetlenség. Amennyire a bloggazda időbeosztása és pillanatnyi leterheltsége engedi, igyekszünk reagálni az olyan napi eseményekre, amelyek megmozgatják a konteósok fantáziáját, s a tegnap esti bostoni terrorcselekmény tipikusan ilyen. Ma délelőttre eredetileg egészen más program szerepelt a naptáramban, de elismerem, hogy (a postafiókomba és a blogkommentek közé érkezett számos olvasói jelzésnek megfelelően) a tegnapi történések mellett nem mehetünk el szó nélkül.
Hiába terveztem úgy, hogy februárban már nem lesz poszt (három régebbi is szépen pörög, ha a kommenteket nézzük), Széles Gábor azonban nem engedte.
A kilencedik leggazdagabb magyar (2012-es adat, Napi Gazdaság Top 100-as listája) folyó év február 18-án 09.45-kor (gondolom, már a reggeli kávé után, tehát a koffein jótékony hatása alatt) egy sokat sejtető kijelentéssel kezdte a dolgos hetet. Egy olyan kijelentéssel, amely mellett magára valamit is adó konteós nem mehet el szó nélkül akkor sem, ha közben állítólag recsegnek-ropognak a Vatikán eresztékei, a Péter utónevű bíborosoknak egyre nagyobbak az esélyei a pápaságra, s D.B. Cooper titkához is olyan közel járunk, amilyen közel ember még nem járt.
A múltkori, tizenkettedik témaszavazás végén talán a Konteóblog eddigi fennállásának legnagyobb meglepetésének lehettünk szemtanúi: több, mint négyezer leadott voks után egy – mifelénk viszonylag kevesek által ismert – amerikai társaság 2 (két!) szavazattal megelőzte a nagy vitákat kiváltó chemtrail-jelenséget, s hetvenhéttel vert rá a (sokak által tuti befutónak tekintett) körmendi gyermekgyilkosság történetére. A bloggazda ilyenkor maximum csodálkozhat, de a szabály az szabály: mai posztunkban a rejtélyes Bohemian Grove-ról olvashattok.
Az utóbbi négy napban számtalan (többé-kevésbé sikerült) elemzés, blogposzt és találgatás látott napvilágot az azeri gyilkos kiadásának körülményeiről, vélt előzményeiről, lehetséges következményeiről. Megnyilatkoztak újságírók, biztonságpolitikai szakértők, politikusok, továbbá amatőr és profi váteszek, főállású próféták és műkedvelő háziasszonyok, pékek, kőművesek és úriszabók. A Konteóblog nem engedheti meg magának, hogy kimaradjon ebből az össznépi társasjátékból, ahol – a látszat szerint legalábbis – mindenki, aki ebben a lángoktól öleltben él, minimum okleveles Kaukázus-szakértő és alsó hangon is van neki három örmény, továbbá két azeri jóbarátja.
Nincs is ezzel semmi baj, az ilyen talaj- és légköri viszonyok ideálisak a konteók szaporodásához. Ezt a lehetőséget lovagoljuk meg most, s megbeszéljük a baltás gyilkos esetével kapcsolatos összeesküvés-elméleteket.
Kereken száz napja foglalkoztunk utoljára titokzatos, összeesküvés-elméletektől csicsegő halálesettel itt, a Konteóblogon (a boldogult emlékezetű Palme miniszterelnök kapcsán), s nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem már hiányérzetem van. Szegény Sümegh Jóska esetét már többször is körberágtuk, s itt az idő, hogy valami friss témát tálaljunk elétek a nyári punnyadás után.
Ma a huszadik század utolsó negyedének egyik legtitokzatosabb médiacézárjáról, Robert Maxwellről, életéről és (főként) haláláról beszélgetünk.
Hatalmas megtiszteltetés egy magamfajta kis blogger számára, ha szerény írása olyan profik szeme elé kerül, akik más, sokkal emelkedettebb perspektívából látják az éppen kitárgyalt témát, mint a szerző. Annó nagyon örültem például a mormonokról szóló cikkem visszhangjának, s most hasonló eset történt a csütörtökön megjelent Zelnik-Seuso – konteó kapcsán.
Na nem lord Northampton jelzett vissza (pedig nagyon bírtam volna értékelni), s nem is a hajdani titkosszolgálati szálról került a birtokomba új információ (de talán ami késik, nem múlik!). Hajdú Éva, a HVG újságírója, a Seuso-ügy egykori kormánybiztosa lepett meg egy levéllel. Ezt sajnos nem olvashatjátok, mert ettől határozottan elzárkózott, de magánközlésként bárkinek elküldöm, aki igényli (ezt senki nem tilthatja meg, még Hajdú Éva sem), az általa jegyzett cikket, illetve a válaszomat viszont olvashatjátok az oldaltörés után. Ha a válaszlevelem egyik-másik kitétele nem érthető, kérdezzetek és válaszolok a kommentekben, de a „letiltott” levélből természetesen nem fogok szó szerint idézni 🙂
A nyári uborkaszezon, valamint a harmadik londoni olimpia kellős közepén egy kétkezi, hétköznapi magyar milliárdos méretes kavicsot dobott nemcsak a hírpocsolyába, hanem a hazai konteósok egyik kedvenc témájának, a Seuso-ügynek a kellős közepébe is.
Noha ezekben a napokban a bloggazda fő elfoglaltsága (olvasóink többségéhez hasonlóan) az árnyékban fogyasztott hűsítő italok mértékletes élvezete, nem mehetünk el szó nélkül a téma mellett: mai (hőségriadó által keretezett) villámkonteónk dr. Zelnik István ajánlatával foglalkozik.
Gondolom, sokan egyet fogtok velem érteni abban, hogy a 2007 májusa óta Magyarországon született leánygyermekek közül sokkal kevesebben kapták a Zsanett nevet, mint azelőtt. Ezt a fegyvertényt, mármint egy eredetileg elég közkedvelt női név népszerűségének zuhanását (2007-ben az 57., 2011-ben a 91. a női utónév-gyakorisági listán) egy 23 éves lánynak (?) sikerült elérnie, ami szép teljesítmény ugyan, de valami miatt biztosak lehetünk abban, hogy a szóbanforgó illető most már eltekintene a kétes dicsőségtől.
Igen, jól látjátok: mai (évadzáró) villámposztunkban az úgynevezett Zsanett-üggyel foglalkozunk.
A magyar közélet ismét maga alá temette elképzeléseimet az új szavazóposztról. Eredetileg azt terveztem, hogy újabb nemzetközi csemegéket kínálok fel választási lehetőségként a Nagyérdeműnek, hogy alapos megfontolás után kiválassza a neki leginkább tetsző témát, amit a bloggazda – a nyári politikai uborkaszezon és a foci EB árnyékában – majd komótosan kifejt.
Ehhez képest az történt, amit a napokban mindannyian olvashattunk: az írott és az elektronikus médiumok „minden idők legnagyobb magyar rendőri korrupciós ügyéről” számolnak be, s a cikkekben hajmaresztőbbnél hajmeresztőbb állítások váltogatják egymást a rendőrségen uralkodó vesztegetési állapotokról. A Konteóblog – nem utolsósorban a számos olvasó által kifejezett kérésnek megfelelően – ismét rugalmasan reagál a hírkeresletre, s villámposzt formájában tisztelettel elétek tárja a Nagy Magyar Rendőrkorrupció-Konteót.
Szűk körben be kell vallanom: kevés dologban voltam biztosabb annál, mint abban, hogy a Konteóblog tizedik témaszavazásánál a legtöbb szavazatot a Che-gyilkosság fogja begyűjteni. Már szinte nekiálltam a poszt megírásának, amikor döbbenten felfigyeltem a jelenségre: az egykori svéd miniszterelnök lassan, de biztosan már a második nap estéjén az élre tör, s kezdeti egy százalékos előnyét a szavazási periódus végére egy kényelmes, öt százalékos (akár fölényesnek is mondható) győzelemre konvertálja (most az Aldo Moróra 24 óra alatt csalással leadott félezer voksot nem veszem figyelembe). Döntöttetek tehát, s nekem csak az marad, hogy (egy jóslási továbbképzésre történő beiratkozást követően) a megrendelt posztot leszállítsam.
Örömmel jelentem, hogy a Konteóblog elérkezett a tizedik (nép)szavazásához, s mi mással is lehetne illő módon ezt a szép kerek számot megünnepelni, mint egy olyan négyessel, melynek mindegyik eleme egy-egy szaftos haláleset. Leszakadunk tehát az unalmas belpolitikai találgatásokról, doktori disszertációkról és szakdolgozatokról, felfüggesztjük a teljhatalmú(nak vélt) titkos társaságok és gyanús égitestek utáni nyomozást, hogy körülnézzünk a rejtélyes hátterű, bekövetkezésükkor komoly nemzetközi visszhangot kiváltó politikai halálesetek portáján.
Aki az elmúlt hosszú (és a hosszánál is forróbb) hétvégén akár csak egyetlen egyszer is rámozdult a belpolitikai hírekre, velem együtt örülhetett annak, hogy a magyar közéleti hétköznapok szorgalmasan szállítják a villámkonteós ötleteket.
Noha nekünk nem főnökünk Szalai Annamária (ettől függetlenül nem szeretnénk vele álmodni), a kiegyensúlyozott témaválasztás a mi etikai kódexünkben is kiemelt helyet foglal el; a múltkori Schmitt Pál – féle poszt ellenpólusát olvashatjátok, ugyancsak villámkonteó formájában.
A Konteóblog legutóbbi szavazásán (eleddig soha nem tapasztalt szoros versenyben) a leadott voksok 34%-a „A torontói jegyzőkönyvek” téma mellett sorakozott fel, alig egy százalékkal maga mögé utasítva a frigyládát. Két véglet ez, hiszen a rejtélyes bibliai tárgyról szerintem mindenki hallott már ebben az országban, akinek tájékozottsági és érdeklődési szintje meghaladja egy szobafikuszét (Ficus elastica), míg a nyertes topikcímben szereplő irományokat meglehetős homály fedi. Blogunk tehát ismét betölti közszolgálati szerepét azzal, hogy olvasótáborunk látókörét szélesítve mutatja a kanyargó ösvényt az összeesküvés-elméletek burjánzó esőerdejében.
Bármennyire is megpróbáltunk kimaradni a napi belpolitikai aktualitások orrfacsaró kigőzölgéseiből, az események maguk alá temették a Konteóblog arisztokratikusnak szánt távolságtartását.
A Semmelweis Egyetem Doktori Tanácsának ma délelőtti döntése (melynek értelmében – rövid vita után – 16:2 arányban javasolják az elnök doktori címének visszavonását) áttörte zsigeri ellenkezésünket, s mivel már többen kértétek a téma felbukkanását, ismételten kénytelenek voltunk fejet hajtani a tömegek nyomása előtt.
Bármennyire is ellenkezik elveinkkel, vannak pillanatok, amikor (szívfájdalom ide vagy oda) a közjó érdekében fel kell függeszteni a demokratikus elkötelezettségünk által diktált szabályokat…
Nem, nem kell megrémülni, nem aktuálpolitizálunk; mindössze arra akarom felkészíteni a tisztelt konteós olvasótábort, hogy mai posztunk főszereplője nem nyert egyetlen voksversenyt sem (igaz, legalább háromszor volt második), viszont a bloggazdához beérkezett visszajelzések egyértelműsítették, hogy nagyon-nagyon szeretnétek végre olvasni róla.
Nincs több kecmec, tökölés, vita, nincs se teke, se tória, se mellébeszélés; nem keresünk további kibúvókat, hanem belevágunk Jörg Haider életének (de főleg halálának) igaz történetébe.
Gondolom, sokan egyetértően bólogatnak, ha azt mondom, hogy az elmúlt hétvége konteó-együtthatója bőven meghaladta az egészségügyi határértéket. Az IMF vezérigazgatójának általunk is megemlített (állítólagos) pikáns afférja a szállodai takarítónővel azonban nem homályosította el a magyar összeesküvéselméletesek ítélőképességét, akik most szombaton egy életre megtanulták, hogy a magyarellenes világösszeesküvés nem fejeződött be Trianonnal vagy az ’56-os forradalom pácban hagyásával.
A terrorizmus, pontosabban az ettől való félelem (főleg az emlékezetes, tragikus és általunk is bemutatott 9/11 óta) belopakodott a hétköznapjainkat betöltő gondolatok közé. Mondom ezt akkor is, ha tudom, hogy Magyarország közelmúltját és jelenét (pár elmekórtani, és szerény véleményem szerint a hivatalosságok részéről jócskán eltúlzott esettől eltekintve) hasonló problémák nem árnyékolták be.
És ne kérdezze senki, hogy akkor mi szükség van több száz fős Terrorelhárítási Központra – ez konteó lenne, s tudjátok, hogy az ilyesmitől távol tartjuk magunkat…
Vannak azonban nálunk balszerencsésebb országok, ahol a robbantások, merényletek és szabotázsakciók eddig sok száz, sok ezer ember életét követelték; ahol az állam hősies erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy ártatlan polgárainak életét és testi épségét, az infrastruktúrát megvédje ezektől az alattomos támadásoktól; ahol a biztonsági és fegyveres szervezetek, továbbá a teljes igazság- és jogszolgáltatási vertikum éjt nappallá téve azon ügyködik, hogy az elkövetőket felderítsék, elfogják, s végül elnyerjék méltó büntetésüket; ez utóbbit lehetőleg hosszú-hosszú, fegyházban eltöltött években, esetleg pár méter kötélben vagy néhány jól irányzott lövésben megtestesítve.
Oké, a kötelező kincstári bullshit bevezetőn túl is vagyunk. Lássuk, mi is történt terrorizmus-ügyben az elmúlt bő tíz évben az Orosz Föderáció területén.
Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!